Alattomos mérgek terjednek a hazai levegőben: alig lehet észlelni, nagyon megbetegíthetnek

Pénzcentrum2023. június 24. 13:02

Hetente egy bankkártyára való mikroműanyagot is belélegezhet egy átlagos ember - derült ki egy friss kutatásból. A tudósok szerint nagyon veszélyes, ha ezek a részecskék letapadnak az emberi légutakban, mert komoly betegségeket is okozhatnak. Magyarországon nemrég a Balatonban is jelentős mennyiségű mikroműanyagot mutattak ki, a szakértők szerint emiatt nem kell aggódni, ahogy a csapvíz is biztonságos.

Az emberek óránként 16,2 bitnyi mérgező mikroműanyag-részecskét lélegezhetnek be egy tanulmány szerint, ami gyakorlatilag egy teljes bankkártyára elegendő mennyiség belélegzésével egyenértékű egy hét alatt. A Physics of Fluids című folyóiratban nemrég közzétett eredmények arra figyelmeztettek, hogy a műanyagtermékek lebomlása során keletkező apró részecskék komoly egészségügyi kockázatot jelenthetnek, többek között a légzőszervekre nézve - írja az Independent.

A kutatáshoz egy a mikroműanyagok felső légutakban történő bejutását és lerakódását elemző számítógépes modellt dolgoztak ki az ausztráliai University of Technology Sydney munkatársai. Mint emlékeztetnek, a mikroműanyagok olyan, nagyon apró műanyagrészecskék, amelyek többnyire a nagyobb műanyagtermékek lebomlásából származnak.

Életveszélyes anyagokat hordoznak

A tudósok az elmúlt években arra figyelmeztettek, hogy e részecskék lenyelése számos potenciális egészségügyi kockázatot rejt magában, mivel kémiai összetevőik, például a biszfenolok és a ftalátok hormonális zavarokat okozhatnak, és összefüggésbe hozhatók a rákkal, a meddőséggel és a korai pubertással. A legújabb tanulmányok azt is kimutatták, hogy a mikroműanyagok mélyen az emberi légutakba jutása jelentős egészségügyi kockázatot jelenthet.

Több millió tonna ilyen mikroműanyag-részecskét találtak a vízben, a levegőben és a talajban. A globális mikroműanyag-termelés robbanásszerűen növekszik, és a levegőben lévő mikroműanyagok sűrűsége jelentősen emelkedik

- mondta Mohammad S. Islam, a tanulmány társszerzője. A kutatók a különböző formájú - gömb, négyszögletes és henger -, 1,6 és 5,56 mikron közötti méretű mikroműanyagok mozgását vizsgálták lassú és gyors légzési körülmények között.

A tanulmány megállapította, hogy ezek a mérgező szennyezőanyagokat tartalmazó részecskék hajlamosak az orrüregben vagy a torok hátsó részén összegyűlni, lerakódásuk mértéke pedig a légzési körülményektől és a részecskemérettől függ.

A légutak bonyolult és erősen aszimmetrikus anatómiai alakja, valamint az orrüreg és a szájgarat összetett áramlási jellemzői miatt a mikroműanyagok könnyen lerakódnak ezeken a területeken

- mondta Dr. Islam. A tudósok megállapították, hogy a megnövelt áramlási sebesség kevesebb lerakódáshoz vezetett (azaz, ha gyorsan vesszük a levegőt, akkor kevesebb az esély a lerakódásra) és a legnagyobb, körülbelül 5,56 mikron méretű mikroműanyagok gyakrabban tapadtak le a légutakban, mint kisebbek.

A kutatók szerint a friss eredmények rávilágítanak a mikroműanyagok valódi veszélyeire, különösen a nagyfokú szennyezéssel vagy ipari tevékenységgel érintett területeken élő emberek körében.

Nagyobb figyelmet kell fordítani a mikroműanyagok jelenlétére a belélegzett levegőben, és a lehetséges egészségügyi hatásaikra!

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

- húzta alá YuanTong Gu, a tanulmány másik szerzője.

A Balatonban is rengeteg van

Mint a Pénzcentrum is beszámolt róla, egy korábbi kutatás eredményei szerint nem csak hogy jelen vannak a Balatonban a különböző méretű mikroműanyag-részecskék, hanem sajnos kimutatható élettani hatással is vannak a gerinctelen élőlényekre.

A kutatók 7 fajta polimer típust azonosítottak a Balatonban az 50-100 µm mérettartományban, amiben a globális trendekhez hasonlóan a polipropilén és a polietilén szemcsék voltak a leggyakoribbak. Ebben a mérettartományban, az átlagos, polimer típustól független darabszámuk 5,5 db / 1000 liter volt, amely hasonló a különböző európai tavakban mért értékekhez. Azonban a kutatók hangsúlyozták, hogy nincs ok az aggodalomra a Balatonnál!

Kell félni a magyar csapvíztől is?

Felmerülhet a kérdés, hogy a magyarországi a csapvíz esetében kell-e attól tartani, hogy literszám isszuk a mikroműanyagokat: ennek kapcsán tavaly májusban Müller Cecília tisztifőorvos is arról beszélt, mind a szolgáltatók, mind a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) rendszeresen vizsgálja az ivóvizet, és az évente több tízezer mintán nagyjából 900 ezer vizsgálatot végeznek.

Hozzátette, a hazai az ivóvizet vizsgálják mikroműanyagokra és hormonokra is, és az eredmények szerint ezek az anyagok csak "nyomokban fedezhetők fel" a felszíni vizekben, az ivóvízben még nem, hiszen a parti szűrésű kutak megszűrik ezeket a szennyeződéseket.

Nagy Edit, a Magyar Víziközmű Szövetség főtitkára is igyekezett nyugtatni a hazai csapvízzel kapcsolatos kedélyeket év végén: mint elmondta, számos kutatás bizonyította már, hogy az ásványvizek mikroműanyag tartalma is sokkal magasabb, mint a csapvízé. A szakértő arról is beszélt, hogy az elöregedett hálózat - különösen, ha komoly fizikai terhelésnek van kitéve (pl.: utak alatt húzódik, nagy szárazság következtében a talajviszonyok változása miatt), akkor sűrűbben hibásodik meg (pl: eltörik a vezeték).

Ennek következtében másodlagos szennyezés érheti a rendszerben a vizet, ezt nevezzük bakteriális szennyezésnek. (...) Ide tartozik a régi azbesztcsövek cseréjének kérdésköre is, mivel ezeket ugyancsak szükséges volna már cserélni, bár szorosan a témához kapcsolódik az a tény, hogy az azbeszt a vízbe nem oldódik, csak ha mechanikai beavatkozás történik. Ugyanez igaz az ólomcsövekre is

- tette hozzá.

Címkék:
egészség, kutatás, eredmények, tanulmány, környezetszennyezés, műanyag, tudósok, kutatók,