Pénzcentrum • 2022. június 13. 10:31
Alig tudunk valamit az Elf Barokról, de egy biztos: a fiatalok körében eszméletlenül népszerű, és könnyen rászokhatnak. Zacher Gábor szerint ezek egészségkárosító hatásairól sem tudunk egyelőre semmit.
Zacher Gábor az RTL kamerái előtt szedett szét egy Elf Bart, amely szerinte édes íze miatt is függőséget okoz, de ennél is nagyobb probléma szerinte, hogy az Elf Barok esetében még azzal sem lehet riogatni, hogy az ember büdös lesz tőle.
A manórúdként is ismert, nikotint tartalmazó eszköz megannyi különböző ízben (gyümölcs, limonádé, vagy akár energiaital) kapható, és a belőle jövő édes füst, pontosabban gőz nagyon távol áll a megszokott cigarettaszagtól. A szakember szerint ez is lehet a népszerűségének egyik oka.
A toxikológus azt mondta, sejtéseik szerint növényi glicerinek vannak benne, és ettől „kellemes édes ízt, illetve a benne lévő aromaanyagoktól függően„ érzünk különböző gyümölcsös ízeket, ami „jó”. Ő is elmondta, hogy Magyarországon az Elf Bar teljesen szabályozatlan, amin biztos, hogy relatíve hamar fog az állam változtatni, hiszen
ha más nem, akkor adóbevétel szempontjából ez egy jól működő történet lehet. A gyerekek ezt jól ki tudják cselezni egy online rendeléssel
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- emelte ki. Az interneten könnyen beszerezhető a 18 év alatti korosztály számára is, arról azonban nincsenek adatok, hogy pontosan mit is tüdőz le a használója, így egészségkárosító hatásairól sem tudunk egyelőre semmit.
A toxikológus beszélt az „evali” nevezetű szindrómáról, vagyis tüdősérülésről is, amelyet a 10-15 évvel ezelőtt megjelent e-cigarettákban fellelhető „illatanyagok, aromaanyagok, polietilén, glikolén és egyéb növényi glicerinek” okoznak.