Súlyos látlelet az ország állapotáról: a magyarok fele a stressztől, negyede alvászavartól szenved

Pénzcentrum2021. december 5. 10:00

A magyar felnőtteknek saját bevallásuk szerint is komoly terhekkel és állandó rohanással kell megbirkózniuk a mindennapokban, ami meg is teszi a hatását: egy friss felméréséből kiderül, hogy a lakosság 51 százaléka krónikus stresszre, 23 százaléka pedig rendszeres alvászavarokra panaszkodik, és a 40-50-es „szendvicsgeneráció” körében még rosszabb az arány. A folyamatos feszültség miatt azonban a szervezetünk előbb-utóbb benyújtja a számlát.

Nem véletlenül illetik a szendvicsgeneráció névvel a 40-50-es középkorúakat, hiszen több irányból nehezednek rájuk az elvárások: a legtöbben még anyagilag is támogatják egyre később önállósodó gyermekeiket, miközben már idős szüleikről és szeretteikről is gondoskodniuk kell – és persze készülni saját nyugdíjas éveikre. Mindez azonban nem csupán pénzügyi ráfordítást igényel, sokkal inkább jár testi-lelki feszültséggel és állandó rohanással a rengeteg teendő. A Generali ezért most arra volt kíváncsi, milyen következményekkel jár a hazai felnőtt lakosság számára a folytonos megfelelési kényszer. Nem meglepő: a magyarok szinte szó szerint beleszakadnak terheikbe.

A nők stresszesebbek, a legszegényebbek és a leggazdagabbak nem alszanak jól

A reprezentatív felmérés tanúsága szerint a felnőtt lakosság egyértelműen úgy gondolja, hogy a 40-50-es korosztálynak kell megbirkóznia a legtöbb feladattal a mindennapokban, az óriási nyomást pedig ők maguk is érzik: a szendvicsgeneráció tagjainak 53 százaléka számolt be rendszeres stresszről, 54 százalékuk pedig gyakran szenved alvászavaroktól, ami valóban kiugró értéknek számít. Az egész lakosságot tekintve egyébként jellemzően a nőkert érinti súlyosabban a probléma (stressz – 58%, alvászavar – 62%), ami egyértelműen összefüggésbe hozható a ténnyel, hogy

a háztartásban és az idősgondozásban is hagyományosan nagyobb szerep és ezzel több feladat is jut a hölgyeknek.

A válaszokból az is kiderült, hogy az alapfokú végzettséggel rendelkező városiak és – érdekes módon – a legkevesebb és a legtöbb megtakarítással rendelkező csoportok érezték kifejezetten a saját bőrükön a feszültséget és kialvatlanságot.

A válaszokból kiderül, hogy több magyart érint a probléma, mint azt előzetesen gondoltuk: minden 10. felnőtt állandóan azt érzi, hogy semmire sincs ideje, pláne magára és a családjára, 30%-uk pedig arra panaszkodik, hogy egyszerűen több feladata van, mint amennyi beleférne a napjába. A megkérdezettek ugyanakkor saját bevallásuk szerint szinte soha nem késnek, tehát minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy megfeleljenek az elvárásoknak, közben viszont szétforgácsolják minden energiájukat

 – összegez Schaub Erika, a Generali személybiztosításokért felelős igazgatósági tagja.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A felismerés fél siker

Világosan látszik tehát, hogy több millió ember érint hazánkban a feladathegyekből következő krónikus stressz, az, hogy sosem érnek a feladatok végére, a következményektől pedig senki sem menekülhet. Számos, mindennaposnak gondolt kisebb testi panasz hozható összefüggésbe a bennünk lakó feszültségekkel, így például sokszor nem gondoljuk, hogy a fejfájás, a gyomorbántalmak vagy éppen az emésztési zavarok tulajdonképpen a szervezetünktől érkező segélykiáltások, amiket sok esetben a rendszertelen, kapkodó étkezés is okozhat.

Ha nem hallgatunk rájuk, hosszabb távon komolyabb betegségek is jelentkezhetnek, így szív- és érrendszeri elváltozások, krónikusan magas vérnyomás vagy éppen a kapkodós étkezések miatt különböző anyagcsere-elváltozások. Szintén a tartós stresszből következően az enyhébb szorongásos panaszok mellett kialakulhat akár depresszió is, a legtöbben pedig már csak akkor figyelnek fel az intő jelekre, amikor súlyosabb tüneteket érzékelnek, melyek akadályozzák őket a napi teendők teljesítésében, netán a stressz okozta figyelmetlenség miatt baleset történik velünk.

Szakértők felhívják a figyelmet: érdemes megelőzni a bajt, és bármennyire sürgetőek is kötelezettségeink, tudatosan időt kell szakítanunk magunkra, pláne akkor, ha mi is a szendvicsgeneráció tagjai közé tartozunk. A rendszeres, akár csupán napi 15 perces testmozgás, az egészséges táplálkozás, néhány egyszerűbb légzőgyakorlat, valamint a folyamatos magnéziumpótlás sokat lendíthet az általános testi-lelki állapotunkon, a legfontosabb pedig az, hogy képesek legyünk elengedni és megosztani a teendők egy részét: megtaníthatjuk a nagyit az internetes bevásárlásra, az iskolai ünnepség előkészületeinél pedig más szülőkkel közösen is vállalhatjuk a feladatokat. Ne feledjük, ha ágynak esünk vagy teljesen kimerülünk, nem tudjuk úgy támogatni családunkat sem, ahogy valójában szeretnénk!

A Pénzcentrum nagy Boldogságtesztje

Egy olyan felemás év vége felé, mint az idei, mi is kíváncsiak vagyunk, hogy érzik magukat a magyarok, mi befolyásolja leginkább azt, hogy boldogok-e.  Most elsősorban egy általános elégedettségi szintet szeretnénk mérni, kérdéseinkkel igyekeztünk lefedni egy átlagos élet minden szegmensét: munka, magánélet, közélethez való viszony. Még idén, 2021 legutolsó napjaiban publikáljuk az eredményt, melyből kiderül majd, mennyire boldog nép a magyar, melyek a legboldogabb területei az országnak, és mi frusztrálja leginkább az embereket. Ha válaszolsz a 15 rövid kérdésünkre, sokat segíthetsz nekünk abban, hogy kiderüljön: boldog-e a magyar?

Címkék:
járvány, stressz, magyarország, munka, boldogság, magyarok, lakosság, felnőtt, alvászavar, szendvics generáció,