Biciklis futárnak állt a Barátok Közt egykori szereplője

Blikk2020. május 27. 09:16

Biciklis futárként keresi most a kenyerét Volosinovszki György. A színész-énekes - aki tavaly télen még fontos szerepet alakított a Barátok köztben - úgy döntött, nem szeretné felélni a tartalékait, így amíg nem tud az év elején megálmodott szólóprodukciójával színpadra lépni, ezért munkává alakította a hobbiját.

"Az év elején kijött a dalom, nem sokkal később be is indultak a fellépések, és éppen kezdődtek volna a koncertek, amikor jött a vészhelyzet. Mivel nem szerettem volna elkölteni a félretett pénzem, azzal ugyanis más terveim vannak, úgy döntöttem, keresek valami munkát. Mivel a biciklizés amúgy is fontos része az életemnek, szinte mindenhova kerékpárral megyek, hamar megvolt az ötlet" - mondta el Volosinovszki a Blikknek, aki egy ételszállító céghez szegődött el. A művész korábban is rengeteget rótta az utakat két keréken, az elmúlt egy hónapban hatalmas távolságokat tekert le.

Sokan tartanak a járványtól, persze jogosan, így elég sokszor fordul elő, hogy ki sem nyitják az ajtót, arra kérnek, hogy tegyem le, amit rendeltek. Sok a külföldi vevő, de az is okozott már számos érdekes pillanatot, amikor a magyarok felismertek. Meg szoktak lepődni, de szerintem semmi szégyellnivaló nincs abban, amit csinálok, hiszen nem teszek mást, mint dolgozom

- számolt be tapasztalatairól a színész.

Címkék:
járvány, barátok közt, futár, színész, koronavírus, zenész,