Zsírúj autó 3,5 millió forint alatt? Nem vicc, ott állnak a raktárban, bárkinek odaadják

Pénzcentrum2020. május 8. 13:00

Készletakciókkal igyekeznek fellendíteni a piacot a gyártók, emellett helyet kell csinálni a telepeken az újabb kocsiknak, hiszen az üzemek is lassan újraindulnak. Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke elmondta, a korlátozások feloldásával lassan visszatér az élet a szalonokba. A Pénzcentrum körülnézett a készletakciók között, elég brutál kedvezményeket találtunk!

A mélyrepülés után májusban valamelyest erőre kaphat a magyarországi autópiac. Mint korábban kiderült, április hónapban alig volt megrendelésük a kereskedéseknek, hiszen a vevők csak korlátozottan jutottak el az autókereskedésekbe. Bár interneten azért érkeztek be rendelések, és a céges ügyfelek is vásároltak, ez közelsem volt akkora volumenű, mint például egy évvel korábban.

A vevők most ébrednek, hiszen már mozdulhatnak. És hál' istennek megjelentek a szalonokban is. Ezt szeretnék a gyártók is, hiszen a gyárudvarokat ki kell söpörni, hogy legyen hely az újonnan elkészült autóknak. Ahogy a légitársaságok most kedvezőbben kínálják a jegyeket, és a turizmus más ágaiban is nagyobb kedvezmények vannak - hogy a szereplők valamennyire megmozdítsák a piacot -, azok az autógyárak is, amelyeknek komolyabb készleteik vannak, szeretnék serkenteni a vásárlásokat a márkakereskedéseken keresztül

- értékelte a helyzetet a Pénzcentrumnak Gablini Gábor. A Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke szerint ugyan általánosságban nem mondhatjuk ki, hogy minden autógyártó most akciókat fog hirdetni, de lesznek, vannak leértékelések - áprilisban ezek az interneten is láthatóak voltak, csak ez nem mozdította meg annyira az embereket.

Lecsapnál egy akciós autóra? A Pénzcentrum kalkulátorában a rengeteg hitelajánlat közül választhatsz!

Most, hogy a korlátozások döntő részben feloldásra kerültek, a vidékiek akár Budapestre is mehetnek autót venni. Ez lehet a pillanat, amikor azt kell kommunikálnia a kereskedéseknek: bátran lehet jönni vásárolni, vannak akciók, vannak lehetőségek. A cél az, hogy minél hamarabb normalizálódjon a helyzet a piacon

- fejtette ki az elnök.

Sokat spórolhat, aki kivár

Bár valóban nem minden gyártó hirdetett készletkisöprést, de a legnagyobb autóhirdetési oldalon így is több ezer olyan gépjármű van, aminek jócskán levitték az árát a kereskedők. A Pénzcentrum szét is nézett, hogy milyen készletakciók vannak jelenleg, érdemes megjegyezni, hogy a készletes kocsikra is él a gyártói garancia. Kiderült, hogy jócskán vannak új autók 3,5 millió forint alatt is, és nem csak a fapadosokra kell gondolni!

Nulla forinttal belevághatsz!
4 millió forint egy olyan összeg, amit akár személyi hitelből is lehet finanszírozni. Ennek egyik előnye, hogy ellentétben a lízinggel, nem kell önerő. Ha beütjük az összeget a Pénzcentrum kalkulátorába, akkor látható, hogy már havi 70 ezer forint körüli törlesztővel is kínálnak kölcsönt a bankok ötéves futamidőre - év végéig a moratórium miatt a THM csak maximum 5,9 százalék lehet. A Raiffeisen Bank 7,99 százalékos moratórium utáni THM-el, havonta 70 385 forintért biztosítja az összeget a moratórium lejártával. Említhetjük még az Erste jövő évtől 8,85 százalékos THM-et, és 72 690 forintos törlesztőt kínáló hitelét is, de nem sokkal marad el ettől a Budapest Bankautóhitele sem: náluk 8,84 százalék lesz majd a THM, a havi törlesztő pedig 73 499 forint. További ajánlatokért keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát!

Bár nem milliós kedvezmény, de azért párszázezret engedtek annak a Dacia Sanderonak az árából, amely a legolcsóbb leértékelt járművek között volt. A készleten lévő autóba így 3,2 millió forintért bele lehet ülni, az adatlapja szerint eddig 3 kilométert ment.

Elkezdték kiszórni a testvérmárka Renaultokat is, zsírúj Cliót például már Sandero-árban is lehet kapni készletről.

Aki viszolyog a Daciától, de olcsó autót keres, annak jó alternatíva lehet a Fiat Panda, az alábbi modell árából szintén csak párszázezret faragtak le, de 3,4 millió forintért el lehet vinni.

Ha inkább egy Suzukiba ülnél be, akkor is érdemes nézelődni, az alábbi zsírúj Swiftet például 4,5 helyett csak 3,7 millióért kínálják eladásra. Ez már az új, hibrid verzió, úgyhogy a fogyasztása is kedvező. A képek alapján eddig kiállítási darab volt.

4,2 milliért egy Skoda Fabiát is bevállalhatsz, ami eddig tesztautóként futott - 2300 kilométer van benne. Vélhetően ezért adják 800 ezerrel olcsóbban az újkori áránál.

Az Opel is elkezdte kiszórni a Corsákat például, így már 4 millió alatt is le lehet csapni egy-egy készletes autóra.

Repkednek a milliók

Több mint egymillióval olcsóbban is lehet most új kocsit venni: az alábbi SX4 S-Cross például 7 helyett csak 6 millió, vélhetően ez is egy szalonban szolgált eddig.

A Fordnál is számos modellt ki lehet fogni jóval olcsóbban a listaárnál: ez a Focus is majdnem 1 millióval olcsóbb, mint újonnan.

Készletkisöprés van a Nissannál is, legalábbis több kereskedés is kínálja olcsóbban az autóit. Ez a Quashquai például kétmillió forinttal olcsóbb, mint listaáron.

Majdnem 3,5 millióval adják olcsóbban ezt a VW Passatot, mint újkorában. A VW-csoport márkáinál is érdemes szétnézni akciók után kutatva.

Az Opelnél is akcióban vannak a családi modellek, így lehet például egy K-s Astrát 7,7 helyett 5,3 millióért elhozni.

Vagy akár egy Grandland X-et 9,2 helyett 7,3 millió forintért.

 

Címkék:
utazás, autó, akció, koronavírus, újautó, autókereskedés, koronavírus-járvány, volkswagen passat, fiat panda, clio,