Gyorsabb volt a koronavírus mentőcsomag, mint amilyen alapos: újratervezés jön

Pénzcentrum/Portfolio2020. április 20. 10:03

A kormánynak eszközölnie kell pár változtatást a gazdaságvédő stratégiában Palkovics László miniszter szerint, amelyek a hét elején várhatóak. Elsődlegesen a rövidített munkaidő utáni támogatást kell átformálni, hogy az ipari partnerek számára egyszerűbben igénybe vehető legyen.

A kormány "eszközöl néhány változtatást a gazdaságvédő stratégiában", mondta Palkovics László innovációs miniszter a HírTv-ben. A Portfolio beszámolója szerint a miniszter kijelentése szerint a hét elején eszközölnek néhány változtatást a gazdaságvédő stratégiában a partnerekkel való egyeztetés után. Átalakítják a rövidített munkaidő utáni támogatást, arról van szó, hogy az ipari partnerek számára pontosítanak bizonyos elemeket, hogy egyszerűbb legyen igénybe venni.

A kormányt sok helyről sürgetik, hogy módosítson a mentőcsomagon, főként a bértámogatáson. A külügyminiszter ugyan levelet küldött az elmúlt hetekben itteni multinacionális cégeknek, hangsúlyozva, hogy a mentőcsomaggal majd megmentik a munkahelyeket,

ennek ellenére csalódást keltett a kormányzati akcióterv, a multik közül több pedig nem várt tovább, leépítésekbe kezdett. Márciusban főként a kisebb cégek küldték el a dolgozóikat, így több tízezren veszítették el állásukat.

Azért csalódottak, mert egyrészt nagyon bürokratikus, nagyon nehézkes a mentőcsomag, ráadásul ezernyi feltételnek kell megfelelni, másrészt pedig nagyon kevésnek érzik azt a dolgozónkénti maximum havi 75 ezer forintot, amelyet a kormány támogatásként odaad azért, hogy ne rúgják ki a dolgozókat a nehéz helyzetbe került vállalkozások. Azt a támogatást is csak három hónapra kapják meg, utólag, a cégek. Ráadásul akik elveszítették a megrendeléseik nagyobbik részét, vagy már le is álltak, azok nem tudják igényelni.

A sajátos magyar bértámogatásról és mentőcsomagról több közgazdásznak is rossz véleménye van, pedig körülöttünk annyi országban már hetekkel ezelőtt bevezették, bejelentették, kidolgozták, hogyan érdemes azt csinálni annak érdekében, hogy ne veszítsék el tömegek az állásukat.

Címkék:
munkaidő, koronavírus, csökkenés, gazdasági válság, koronavírus járvány, bértámogatás, rövidített munkaidő,