MTI • 2020. április 14. 22:01
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint nincs bizonyíték arra, hogy a tuberkulózis ellen gyermekkorban beadott védőoltás (BCG) megvédené az embereket a Covid-19 nevű vírussal szemben - olvasható kedden a szakosított ENSZ-szervezet honlapján.
Emberekkel és állatokkal végzett kísérletek egyaránt bizonyítják, hogy a BCG-vakcinának a célzott betegségen kívül hatása van az immunrendszerre, de ezeket nem írták körül alaposan, és a klinikai jelentőségük sem ismert - áll a közleményben
A WHO brit, francia és kínai kutatások alapján április 11-én frissítette a Covid-19-cel, a koronavírussal, a SARS-CoV-2-vel és a BCG-vel kapcsolatos tudományos adatbázisait és a klinikai kísérletekkel kapcsolatos adattárait,
Eközben három olyan dokumentumot találtak, amelyeknek a szerzői összehasonlították a Covid-19 lefolyását az olyan országokban, ahol rutinjelleggel alkalmazzák a BCG-oltást. Ennek során tapasztalták, hogy azokból az országokból, ahol a csecsemők megkapják a BCG-vakcinát, kevesebb igazolt fertőzöttet jelentettek. Ezek a kutatások azonban jelentős eltéréseket mutatnak az ország népesedési jellemzői, az elvégzett koronavírustesztek aránya és a járványnak az adott országban érvényes szakasza miatt.
Jelenleg két olyan klinikai kutatás is folyamatban van a BCG-oltás hatásairól, amelyekben olyan egészségügyi dolgozók kapták meg a vakcinát, akik közvetlenül részt vesznek a Covid-19 betegségben szenvedők ápolásában.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 990 380 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el, havi 139 249 forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál szintén 6,54% a THM, míg a CIB Banknál 6,68%; a Raiffeisen Banknál 6,79%, az Erste Banknál 6,89%, az OTP Banknál pedig 7,84%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A WHO európai irodája ugyanakkor kedden cáfolta azt a félelemre és hamis információkra épülő mítoszt, hogy a magas alkoholtartalmú italok védelmet jelentenének a Covid-19 betegség ellen.
A szervezet szerint ehelyett a minimumra kellene korlátozni az alkoholfogyasztást és az alkoholhoz való hozzáférést a járvány idején, mert az alkoholfogyasztás és a dohányzás általában károsítja az egészséget és növeli a vírus kockázatát. Sok Covid-19-ben szenvedő betegnek vannak alkoholproblémái. A WHO adatai szerint az alkoholfogyasztás miatt évente 2 millión halnak meg világszerte, ebből mintegy 1 millióan Európában.