Megjelent a határozat: ennyi pénzt pumpál a kormány a járványügyi alapokba

Pénzcentrum2020. április 7. 00:22

Megjelent a Magyar Közlönyben a határozat, amely döntött a Járvány Elleni Védekezési Alap és a Gazdaságvédelmi Alap forrásairól.

Megjelent a Magyar Közlönyben a határozat, amely döntött a Járvány Elleni Védekezési Alap és a Gazdaságvédelmi Alap forrásairól. Az alap létrehozását a hét végén jelentette be Gulyás Gergely miniszter, most pedig az is kiderült, hogy az alap tartalékául 378 milliárd forintot csoportosít át a kabinet, emellett a bevételi oldalon szerepel még a pártok támogatásának 50 százalékos megvonása, ami 1,274 milliárd forintot tesz ki. Ehhez jön még a költségvetési átcsoportosítás (46,9 milliárd), a kiskereskedelmi adó (36 milliárd), a gépjárműadó központi költségvetésbe irányított része (34,4 milliárd forint) és a pénzintézeti szektor 55 milliárd forintos hozzájárulása. A büdzsé szerint az egészségügyi szakdolgozók és védőnők korábban eldöntött béremelésének a fedezete, azaz 81,89 milliárd forint már adott volt.

A kiadások között szerepel a már említett béremelés, illetve az egészségügyi dolgozók egyszeri, bruttó 500 ezres jutalma is, ami 70,6 milliárdot vesz ki az alapból. Emellett 380,5 milliárd értékben szereznek be eszközöket.

 Gazdaságvédelmi Alap forrásai között szerepelnek a központi intézmények és programok megtakarításai (922,5 milliárd forint), illetve a Nemzeti Foglalkoztatási Alap bevételei (423,1 milliár forint). Kiadásképpen utóbbi összeget egy az egyben feltüntették, 922,5 milliárd forint pedig az alábbiakra megy majd el:

  • Munkahely-megtartási program  
  • Munkahely-teremtési program  
  • Kiemelt ágazati programok  
  • Vállalkozások finanszírozása 
  • Család- és nyugdíjasvédelmi program.
Címkék:
biztosítás, koronavírus, gulyás gergely, koronavírus-járvány, béremelés 2020,