Külügy: Olaszország megbízható, nem kell félni oda utazni

MTI2020. február 27. 12:31

A koronavírus -fertőzéstől érintett Olaszországgal szembeni nemzetközi félelmek eloszlatását szorgalmazta Luigi Di Maio külügyminiszter a külföldi sajtónak, hangsúlyozva, hogy a lombardiai és venetói gócpont a teljes olasz lakosság kevesebb mint 0,1 százalékát érinti. Kérte, hogy külföldön is kövessék az olasz polgári védelmi hatóság naponta kétszer közölt adatait, ez az egyetlen hivatalos és pontos információforrás.

A miniszter kiemelte, hogy a koronavírus-fertőzésnek továbbra is két gócpontja van, ahol vasárnaptól vesztegzár alatt élnek a lakosok. Lombardiában Lodi város térségéről van szó, Venetóban pedig Vo' Euganeo kisvárosról: ezek összterülete nem éri el a teljes nemzeti terület egy százalékát. Az itt élők pedig az olaszországi összlakosság 0,1 százalékát teszik ki.

Luigi Di Maio álhíreknek nevezte a különböző tartományok, városok "gyakran alaptalan" bejelentéseit. Példaként említette, hogy Piemont tartomány is napokig a járvány sújtotta térségek között szerepelt, pedig ez nem felel meg a valóságnak. Hozzátette, több olasz polgármester magától bezáratta az iskolákat, miközben nem volt rá szükség. Külföldön leállították az Olaszországba tartó járatokat, vagy azt tanácsolták a lakosságnak, ne utazzanak Olaszországba.

Nincsen járvány Olaszországban. Megbízható ország vagyunk, a külföldieknek nem kell félniük hozzánk utazni

- jelentette ki Luigi Di Maio. Kifejtette, az olasz hatóságok nem akarják "minimalizálni" a helyzetet, de az Olaszországról elterjedt "rémhírek" súlyos kárt okozhatnak a gazdaságban, elsősorban az idegenforgalomban. Az álhírek tönkreteszik az olasz egészségügy, a tudósaink, orvosaink reputációját is - tette hozzá.

Átlátható, helyes, felelősségteljes információszolgáltatást szorgalmazunk - jegyezte meg az olasz diplomácia vezetője. Hozzátette, hogy külföldön az olasz diplomáciai képviseletek szorosan együttműködnek a helyi kormányokkal a lehető leggyorsabb és legpontosabb adatközlés érdekében. Luigi Di Maio elmondta, hogy Olaszországban több mint tízezer koronavírus-tesztet végeztek. 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem bűnhődhetünk azért, mert túl sok ellenőrzést végeztünk

 - jelentette ki Di Maio. Roberto Speranza egészségügyi miniszter is európai és nemzetközi összefogást sürgetett, hangsúlyozva, hogy Olaszország elszigetelése nem jelent megoldást. Ezt megelőzően Lombardia tartomány elnöke, Attilio Fontana közösségi oldalán bejelentette, hogy önkéntes karanténba vonul egyik munkatársának megbetegedése miatt. A videóüzenetben Fontana felvett egy szájmaszkot. Lépését számos bírálat érte félelemkeltés miatt.

Giuseppe Sala milánói polgármester Lombardia és a város "újraindítását" szorgalmazta. A legfrissebb adatok szerint Olaszországban több mint 400 személy tesztje bizonyult már pozitívnak a Kínából kiindult és elsősorban ott fertőző koronavírusra, 12-en veszítették életüket. Jelenleg több mint 12 tartományból jelentettek beteget, többségük az északi gócpontokon járt. A hatóságok a tesztelést is módosították. Korábban ha fertőzöttet azonosítottak, mindenkit ellenőriztek, akivel kapcsolatba került, ezentúl azonban csak azokat tesztelik, akik a betegség tüneteit mutatják.

Címkék:
utazás, turizmus, járvány, olaszország, koronavírus, karantén, reputáció,