MTI • 2019. április 19. 19:04
A késői vacsora és a reggeli kihagyása négy-ötszörösére növeli a halál, egy újabb szívroham vagy az angina pectorisnak nevezett mellkasi fájdalom esélyét a szívinfarktuson átesett embereknél a kórház elhagyását követő 30 napban - állapították meg a szakemberek a European Journal of Preventive Cardiology című folyóiratban.
A kutatás elsőként vizsgálta ennek a két egészségtelen táplálkozási szokásnak a hatását akut koronária szindrómával (ACS) küzdő pácienseknél - írja az Eurekalert tudományos hírportál.
A vizsgálat 113 ember bevonásával készült. Az átlagosan 60 éves alanyok 73 százaléka férfi volt. A résztvevők 58 százalékára a reggeli kihagyása, 51 százalékára a késői vacsora volt jellemző, és 41 százalékuknál mindkét rossz szokás megfigyelhető volt.
A tanulmány készítői a reggelit kihagyók csoportjába sorolták azokat, akik legalább heti háromszor nem ettek semmit ebéd előtt, leszámítva például a kávét és a vizet. A késői vacsorázók csoportjába pedig azok tartoztak, akik hetente legalább háromszor a lefekvést megelőző két órában ettek.
A brazíliai Sao Pauló-i Állami Egyetem munkatársa, Marcos Minicucci megjegyezte, hogy a késői vacsora nem feltétlenül jelent késő éjszakai étkezést, noha ennek a csoportnak csaknem az összes tagjára ez volt jellemző.
Minicucci rámutatott továbbá, hogy a megfelelő táplálkozás viszonylag olcsó és egyszerű módja a felépülési esélyek javításának.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- jegyezte meg a szakember, hozzátéve, hogy egy jó reggeli általában valamilyen tejtermékből (zsírszegény vagy alacsony zsírtartalmú tej, joghurt és sajt), szénhidrátból (teljes kiőrlésű kenyér) és gyümölcsből áll. A reggelinek kellene kitennie a napi teljes kalóriabevitel 15-35 százalékát.
Korábbi tanulmány kimutatták, hogy azok az emberek, akik kihagyják a reggelit és későn vacsoráznak, nagyobb valószínűséggel élnek olyan egyéb egészségtelen szokásokkal, mint a dohányzás vagy a mozgásszegény életmód.