Alapvető ásványi anyag hiányzik a magyar gyerekek szervezetéből

Pénzcentrum2018. szeptember 11. 13:30

Javultak a gyermekek táplálkozással kapcsolatos ismeretei, 10-ből 8 gyermek már ismeri a tej- és tejtermékek kalciumtartalmának élettani hasznosságát, minden második gyermek tudja, hogy a szükséges kalciumbevitelt napi fél liter tej, vagy ennek megfelelő mennyiségű tejtermék elfogyasztásával fedezheti. Ennek ellenére csak a gyermekek 18 százaléka fogyaszt joghurtot naponta, 82 százalékuk csak ennél ritkábban. Ez is alátámasztja azt az országos statisztikát, amely szerint a gyermekek még mindig csak a szükséges kalciummennyiség felét fogyasztják.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a hazai táplálkozási szakértők ajánlása alapján a felnőtteknek átlagosan 800, gyermekeknek pedig 800-1000 mg kalciumot kell a szervezetük számára, elsősorban tej- és tejtermékek elfogyasztásával biztosítani a megfelelő csonttömeg kialakításához, valamint a csontritkulás megelőzése érdekében. Ezzel szemben hazánkban a tényleges napi fogyasztás a fenti ajánlásnak kevesebb, mint a felét teszi ki - derül ki a Danone és a Magyar Dietetikusok Országos Szövetséges (MDOSZ) közös kutatásából.

A felmérés pozitív eredménye, hogy 13 százalékkal, 86 százalékra bővült azon gyermekek aránya, akik számára ismert a tej- és tejtermékek kalciumtartalmának fontos élettani hatása. Ugyancsak örvendetes tény, hogy a tavalyi felméréshez képest 11 százalékkal többen, vagyis a megkérdezett gyermekek 55 százaléka tudta, hogy a szükséges kalciumbevitelt napi fél liter tej, vagy annak megfelelő mennyiségű tejtermék fogyasztásával fedezheti. 12 százalékkal, 65 százalékra nőtt azon gyermekek aránya, akik immár azt is tudják, hogy a kalcium és D-vitamin aránya a tejben a legmegfelelőbb, ami nagyban segíti a kalcium felszívódását és csontokba épülését.

A kutatás ugyanakkor rávilágított arra, hogy az egészséges táplálkozással kapcsolatos ismereteik bővülése ellenére csak 

a gyermekek 18 százaléka fogyaszt napi rendszerességgel magas kalciumtartalmú tejterméket.

Kiegyensúlyozott táplálkozást feltételezve az ő kalciumbevitelük közelítheti csak meg a nemzetközi és hazai ajánlásban megfogalmazott szintet. A gyermekek 82 százalékának étrendjében mindössze hetente néhányszor, illetve ennél is ritkábban szerepelnek ilyen élelmiszerek, ezért az ő kalciumbevitelük minden bizonnyal messze elmarad az ajánlott mennyiségtől.

Címkék:
biztosítás, egészség, pénzcentrum.hu, tej, kutatás, joghurt, statisztika, táplálkozás, kalcium, tejtermékek,