Ezek a gyógyszerek lesznek olcsóbbak: itt a teljes lista

Pénzcentrum2013. szeptember 16. 12:03

Csaknem hétszáz gyógyszer ára csökken átlagosan 13,5 százalékkal október 1-jével a legújabb gyártói vaklicit eredményeként - közölte az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP). Lesz olyan készítmény, amely 70 százalékkal kevesebbe kerül majd. 

A vaklicit miatt lesznek olcsóbbak

Az OEP tájékoztatása szerint 686 készítmény ára mérséklődik októbertől, jelentős lesz az árcsökkenés az altatók, nyugtatók, a savlekötők és fekély elleni gyógyszerek, valamint az antidepresszáns készítmények esetében. Csökken egyes asztma és epilepszia elleni szerek ára, és kevesebbet kell fizetni a csontbetegségek kezelésének gyógyszereire is.

Ezt tudtad? Változott a gyógyszerek felírása - KATTINTS!

Az úgynevezett vaklicites eljárást két éve vezették be a gyógyszertámogatásba való befogadásnál. Ennek lényege, a gyógyszergyártók úgy licitálnak, hogy nem látják, mekkora összegért kínálják konkurenseik az egyes készítményeket, így nagyobb árverseny révén nagyobb árcsökkentés érhető el.

Lesz, ami feleannyiba kerül majd

A listát megvizsgálva jelentős áresésekkel is találkozhatunk. Lesz olyan szer (például a Torendo Q 1 mg-os tabletta), amelynek jelenlegi bruttó fogyasztói ára 1440 forint, októbertől viszont 751 forintba kerül majd (ez 48,6 százalékos csökkenést jelent). Ugyanennek a szernek a 2 mg-os kiszerelése 52 százalékkal lesz olcsóbb. Egyes szereknél ennél is nagyobb, 60, sőt, 70 százalék feletti áreséssel is találkozhatunk, például a Miralust rágótabletta 70 százalékkal csökken. 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az átlagos árcsökkenés - az OEP tájékoztatása szerint - 13,5 százalékos lesz. 

A változó árú gyógyszerek teljes listája IDE KATTINTVA tölthető le. 


Címkék:
biztosítás, gyógyszer,