Egyre több magyar aggódik a nyugdíja miatt: ha időben lépnek, bőven lesz azért pénzük

Pénzcentrum2024. február 22. 19:01

A magyar biztosítási piac a MABISZ tagok jelentései alapján 2023-ban, korrigált díj alapon, 12,7 százalékkal növekedett. Az élet-terület korrigált díjbevétele 12,3 százalékkal, a nem-élet terület 12,8 százalékkal tudott bővülni. Az életbiztosítások területén a felkészülés éve lesz az idei, a jövő évben bevezetésre kerülő etikus 2.0 változásokra összpontosítva – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

2023-ban a MABISZ tagjainak díjbevétele meghaladta az 1 563 milliárd forintot. Ez 4,99 százalékkal magasabb az előző évinél, azonban reálértéken 2015-ös értéknek felel meg – ismertette a szövetség összesített adatait Erdős Mihály, a MABISZ elnöke.

A korábbi években megszokott módon tavaly a nem-élet üzletág díjbevételei gyarapodtak nagyobb ütemben, 12,83 százalékkal, 957 milliárd forintra. Ezzel szemben az élet-területen a korrigált díjbevételek 12,33 százalékkal, 475 milliárd forintra emelkedtek. Az élet-díjbevétel növekedése azonban a korrigált élet-díjbevételtől eltérően csökkenést mutatott, -5,39 százalékos volt. Ez annak köszönhető, hogy az egyszeri díjbevétel az előző évi 240 milliárd forintról 144 milliárd forintra csökkent.

Tavaly a nyugdíjbiztosítások díjbevétele 11 százalékkal tudott bővülni, ez közel 490 ezer biztosítási szerződést jelent. A vegyes életbiztosításoké azonban 17 százalékkal, a unit-linked biztosításoké 4 százalékkal csökkent.

A nem-élet termékek közül 2023-ban is a vállalati vagyonbiztosítások (kivéve KKV-k) díjbevétel növekedése + százalékos. A lakossági vagyonbiztosítások +15 százalékkal nőttek, a KGFB +12 százalékkal, a Casco+ 21 százalékkal. Ez a négy termék a nem-élet ágazat díjbevételének több, mint 80 százalékát adja. Az átlagtól és az előző évekhez képest is jóval magasabb volt a KGFB és Casco biztosítások díjbevétel emelkedése.

Ami a lakásbiztosítási piacot illeti, azon a verseny jelenleg is erős. Az idei lakásbiztosítási kampány kiindulópontja 3,3 milliós lakásbiztosítási állomány. A tavalyi év adatai alapján 181,7 milliárd forintos megszolgált díjjal és 37,3 százalékkos kárhányaddal működött ez a piac. A MABISZ kiemelten fontosnak tartja, hogy a márciusi kampány során minden ügyfél, aki lemondja a lakásbiztosítását, mindenképpen kössön új biztosítást, és ne maradjon fedezet nélkül. Ugyancsak fontos, hogy a nagyobb figyelemnek köszönhetően növekedjen a biztosítást kötők száma, illetve aki már rendelkezik szerződéssel, tegye azt értékállóvá, akár a jelenlegi biztosítójánál történő újrakötéssel.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A tárgyévi kárráfordítások összeségében 5 százalékkal emelkedtek, ami tehát meghaladta a díjbevétel növekedési ütemét. Az élet-területen 6 százalékos csökkenés, míg a nem-élet területen 11 százalékos növekedés volt megfigyelhető.

Tavaly a szektor több, mint 211 milliárd forintot fizetett be a költségvetésbe biztosítási és extraprofitadó formájában, ez a díjbevétel 13,5 százaléka, az előző évi 11 százalékhoz képest. Az extra profitadó előző évhez képest több, mint 70 százalékos adóteher-növekedést jelent.

Az első öt piaci szereplő összesített piaci részesedése 57 százalék feletti. Ha csoportszinten vizsgáljuk a piaci koncentrációt, akkor a VIG csoport 19,4 százalékos részesedéssel rendelkezik, míg a Generali csoport 16,47 százalékos piaci részesedéssel rendelkezett.

Címkék:
KGFB, casco, életbiztosítás, nyugdíjbiztosítás, mabisz,