M1-es tömegbaleset: Ki fizeti a károkat? Megszólaltak a magyar biztosítók, ez nem lesz egyszerű

Pénzcentrum2023. március 13. 18:04

Az M1-es autópályán szombaton bekövetkezett tömegkatasztrófa szerencsére ritka a hazai közúti közlekedés történetében. A baleset áldozatával, sérültjeivel és károsultjaival együtt érezve a Magyar Biztosítók Szövetsége, (MABISZ) valamint a gépjármű felelősségbiztosításban érintett hazai biztosítók a jogszabályi kötelezettségeket megelőzően is igyekeznek a károsultak segítségére lenni - közölték.

A sajtóban a tömegszerencsétlenség kapcsán olyan hírek terjedtek el, hogy mivel a felelősség kérdése esetleg nem lesz megállapítható, így könnyen lehet, hogy csak azoknak a járműveknek fizet a biztosító, amelyeknek volt Casco biztosításuk is. Ezzel szemben a hazai biztosítói közösség már tíz éve megállapodott a szombatihoz hasonló katasztrófák kezelését illetően, és a mai napon aktiválta is erre vonatkozó tömeges kárrendezési szabályozását - hívta fel a figyelmet a MABISZ. Ennek értelmében a biztosítók nem várják meg a hivatalos rendőrségi vizsgálatok végét, illetve a felelősség kérdésének tisztázását, hanem az ügyfelek érdekében megkezdik a kártalanítást.

A tömegszerencsétlenségben érintett károsultak kárigényeiket saját gépjárműveik biztosítóinál vagy a MABISZ-nál jelenthetik be. Mindez a megszokott ügyrendtől eltérő plusz szolgáltatás a hazai biztosítók részéről, amely során a jogcím nélküli előlegek kifizetésének gyorsasága attól függ, mikor érkeznek be a biztosítókhoz a szükséges rendőrségi igazolások. A tömeges kár rendezésének szabályozása szerint, ha a lezáruló vizsgálatok eredményeként jogerős határozat állapítja meg a kárért való teljes vagy részbeni felelősséget, utólagos elszámolás válhat szükségessé.

Címlapkép: Lakatos Péter, MTI/MTVA

Címkék:
biztosítás, autó, casco, baleset, mabisz, autóbaleset, biztosítók, szerencsétlenség,