Mit fogad meg a legtöbb magyar? Így mentünk neki az új évnek, most kiderült a sikerrecept

Pénzcentrum2023. január 9. 15:01

A hazai lakosság harmada tesz rendszeresen újévi fogadalmakat, különösen a fiatalabb korosztályok képviselőire és a nőkre jellemző, hogy január elején új célokat tűznek ki maguk elé – derül ki egy friss országos kutatásból. A legtöbben az egészségükre és a pénzükre akarnak jobban vigyázni az új esztendőben. Az egy évvel korábban tett újévi fogadalmakat a válaszadók többsége csak részben tudta megtartani, egyharmaduk viszont úgy nyilatkozott, hogy teljes sikerrel járt.

Szilveszterkor sokan átgondolják az előző évüket, mérleget vonnak, új terveket készítenek. Szakértők szerint a jó fogadalmak előremutatóak, nem annyira a lemondásra, hanem inkább valami új, valami hasznos dologra vonatkoznak, ami kedvező változásokat indíthat el az életünkben.

Sport, egészség, semmi cigi

A kutatás eredménye szerint az év fordulóján a megkérdezettek 35 százaléka tett valamilyen újévi fogadalmat, a megelőző évben ez az arány 26 százalék volt, ami viszont elmaradt a 31 százalékos „sokéves átlagtól”. Az új évre új tervekkel készülők ráadásul nem egy, hanem valamivel több mint három (átlagosan 3,2) új célt is kitűztek maguk elé. Az első és a legfontosabb az egészség. A legjellemzőbb fogadalom 2023-ra a több mozgás (38 százalék) és az egészségesebb táplálkozás (31 százalék), valamint ezekkel összefüggésben a súlyfelesleg leadása (26 százalék) volt. Az átállás a sportosabb életmódra különösen a diplomások és a 18-29 évesek körében népszerű, csaknem 50 százalékuk ezt tűzte ki célként maga elé. A fogyás pedig jellemzően a nőknél szerepel előkelő helyen az újévi tervek között.

Új év, új én?

Az egészséges életmód mellett a leggyakoribb, hogy a pénzügyeinkkel kapcsolatban tűzünk ki új célokat. Az újévi fogadalmat tevők harmada takarékosabban szeretne élni, visszafogná a kiadásait, csaknem negyede pedig a korábbinál sikeresebben gyarapítaná a megtakarításait 2023-ban. Bár sokan gondolhatják azt, hogy az új év kezdete a legjobb alkalom a lemondásra a káros szenvedélyekről, ezek a vállalások nincsenek ott a lista elején. A dohányzásról a válaszadók 17 százaléka szeretne leszokni, a közösségi média használatát és az alkoholfogyasztást 6-7 százalékuk fogná vissza.

Örülünk annak, hogy az egészségük megőrzése mellett a pénzügyeikkel is többet akarnak foglalkozni az új évben az emberek. A jelenlegi helyzetben fontos, hogy jobban figyeljünk megtakarításainkra, olyan lehetőségeket ragadjunk meg, amelyekkel hatásosan ellensúlyozhatjuk az infláció hatását

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

– mondta el Füzes Edit, a Groupama Biztosító lakossági személybiztosítási termékmenedzsment vezetője. Az újévi fogadalmakról - persze leginkább pénzügyi vonalon -a A Pénzcentrum is írt nemrég, ezt a cikket itt olvashatod el újra:

Címkék:
biztosítás, egészség, dohányzás, biztosító, újév, groupama, káros, egészséges életmód, fogadalom, újévi fogadalom,