Ez a hiba okozza a legtöbb tűzesetet a magyar otthonokban: sokszor megelőzhető lenne a tragédia

Pénzcentrum2022. május 28. 10:01

Ha a biztosítókhoz bejelentett tűzesetek számát illetően nem is volt kiemelkedően gyászos a tavalyi év, a kifizetett összegeket illetően 2010 óta a harmadik legdrágábbnak bizonyult a társaságok számára, közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ). 

Tavaly több mint 6100 tűzeset ügyében fordultak az ügyfelek a biztosítókhoz, amelyek ezekre összesen a hat és fél milliárd forintot meghaladó összeget fizettek ki. Összehasonlításképpen: a tavalyi viharszezon, (amely kirívóan katasztrofálisnak bizonyult és a lakásbiztosítási kárkifizetések egyik legnagyobb tételét jelenti) 9,1 milliárdos számlát hagyott maga után. Ám míg ez utóbbi összeg az elmúlt tíz év legdrágább szezonját zárta, addig tűzkárokra fizettek már 9 illetve 7 milliárd forintnál is magasabb összeget a biztosítók egy-egy évben. Összesen pedig 2010 óta a 62 milliárd forintot is meghaladják az ezen a jogcímen, közel 77 ezer bejelentés nyomán térített összegek.

Az esetek számát illetően a tűzoltók statisztikái eltérnek a biztosítókétól, mivel nem minden károsodott otthon tulajdonosa számíthat a társaságok segítségére. A magyarországi lakóingatlanoknak ugyanis csak a 72-73 százaléka rendelkezik lakásbiztosítással.

Az esetek legnagyobb része emberi mulasztásra, gondatlanságra volt visszavezethető. A legtöbb kár a konyhai tűzesetek, a fűtőberendezések, valamint az elektromos berendezések meghibásodásából eredt, de gyakori kiváltó ok az ágyban dohányzás is. Számos esetben fordult elő, hogy a tűzhelyen felejtett serpenyőben, edényben lévő olaj meggyulladt, a bajt az okozta, hogy nem megfelelő módon kezdték oltani a tüzet. Ilyen esetben soha ne oltsunk vízzel, a legcélszerűbb, ha az edényre egy fedőt helyezünk! 

Gyakori volt az is, hogy a fűtőberendezésekhez túlságosan közel helyezték el a különböző bútorokat, emiatt ezek meggyulladtak. Tüzet okozhat elektromos készülékeink hibás működése, de akár az általuk termelt hő nem megfelelő elvezetése is. Más esetekben a nem megfelelően karbantartott hálózat okozhat komoly károkat.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A lakástüzek többségénél nem közvetlenül a tűz okoz sérülést, hanem a felszabaduló füst vezet füstmérgezéshez, rosszabb esetben halálhoz. Mindez megelőzhető, ha füstérzékelőt helyezünk el a lakásban. Az eszköz 85 decibeles hangerővel jelzi a tüzet annak kezdeti stádiumában, amikor még könnyen meg lehet fékezni. Ez a hangerő a legmélyebben alvó embert is felébreszti.

A legfontosabb tudnivalókat aprólékosan és pontosan összeszedte a MABISZ-szal közösen a Magyar Elektrotechnikai Egyesület valamint az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A három szervezet már több ajánlást adott ki ebben a témakörben, ezek itt olvashatóak. A jó tanácsok és a villamos árammal kapcsolatos alapismeretek mellett az ajánlások részletesen kitérnek arra is, hogy ha már a baj bekövetkezett, pontosan milyen esetekben és hogyan segíthet a biztosítás. 

Érdemes felhívni a figyelmet arra is, hogy a tűz,- valamint az elemi károkra valamennyi hazai lakásbiztosítási termék fedezetet nyújt. A szerződéses támasz kiterjedhet a baleset miatti anyagi kiadások fedezésére, pótolhatja a jövedelemkiesést, de az asszisztencia szolgáltatást választva a pénzügyi szolgáltatáson túli, kézzelfogható segítséget is kaphatunk a biztosítótól. Az asszisztencia keretében a biztosító arra vállalkozik, hogy a szerződésben felsorolt szolgáltatásokat megszervezi, az ellátások költsége azonban jellemzően a biztosítottat terheli, (feltéve, hogy nem lehet valamely biztosítási összeg terhére elszámolni).

Címkék:
biztosítás, otthon, lakásbiztosítás, tűz, mabisz, biztosító, tűzeset, tűzkár,