Veronai buszbaleset: így nem lett Magyarországon felelőse a tragédiának

Pénzcentrum/Index.hu2020. július 23. 09:01

Bűncselekmény hiányában megszüntette az NNI a nyomozást a veronai buszbaleset üzemorvosi szálában is - írja az Index. 

A 17 halálos áldozatot követelő veronai buszbalesetnek nincs Magyarországon felelőse, legalábbis erre enged következtetni az a válasz, amit a Nemzeti Nyomozóiroda küldött meg a lapnak, ami arra volt kíváncsi, mi a helyzet azzal a nyomozással, amit az NNI indított halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt a veronai buszbalesettel összefüggésben.

Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda az eljárást - mivel a cselekmény nem bűncselekmény - 2020. július 21-én megszüntette

 - válaszolta az ügyészség. Az ügy érintettje, azaz a gyanúsított az az orvos volt, aki korábban alkalmassági engedélyt adott a balesetező busz, súlyos alvászavarral küzdő sofőrjének. 

Korábban Magyarországon vizsgálták a buszt üzemeltető Pizolit Kft.-t, hogy minden rendben volt-e műszakilag a járművel, de ebben az ügyben is megszüntették bűncselekmény hiányában a nyomozást. Vagyis magyar felelőse nincs a balesetnek jelen állás szerint. A közúti baleset körülményeit az olaszok vizsgálták, aminek következtében a veronai bíróság 12 év szabadságvesztésre ítélte a busz sofőrjét.

(Címlapkép - MTI Fotó: Kallos Bea)
Címkék:
biztosítás, pénzcentrum.hu, buszbaleset, veronai buszbaleset, nemzeti nyomozó iroda, közúti veszélyeztetés, keszenleti rendorseg,