Új korszak érkezik a biztosítóknál: gyökeresen más világra ébredhetünk

Pénzcentrum2020. március 27. 15:30

A megkérdezett biztosító vállalatok 60 százaléka mondja azt, hogy olyan kommunikációs felületeket használ, vagy tart azok kialakításánál, amely lehetővé teszi a személyre szabott információk megjelenítését ügyfelei számára, derül ki az IDC és a Liferay közös tanulmányából.  Már megjelentek azok az insurtech cégek is, amelyek az okoseszközök által szolgáltatott adatok felhasználásával ajánlanak kedvezőbb biztosítási árakat ügyfeleiknek. A digitalizáció a kárbejelentő folyamatba is kezd beépülni, azonban még messze járunk attól, hogy a papír alapú dokumentáció megszűnjön.

A tanulmány szerint 2022-ig a biztosítási szektorban várható IT-kiadások 5,1 százalékkal nőni fognak és így elérik a 126 milliárd dollárt. A beruházások jelentős része az ügyfélélmény növelésére fókuszáló megoldások bevezetésére kerül. A növekvő vásárlói igényeknek köszönhetően a biztosítók körében is egyre inkább megjelennek a személyre szabott megoldások.

A külföldi piacra kitekintve, már három olyan digitalizációs újítás is megjelent, amely kiemelkedő ügyfélélmény talán a magyar biztosítói piacon is megjelenhet a következő néhány évben.

Digitális eszközök

Svájcban már lehetőség van arra, hogy egy biztosítási csomag helyett, csak azokra az eszközökre kössenek biztosítást, amelyeknek az ügyfelek valóban szükségét érzik. Tehát, ahelyett, hogy a biztosító különböző, előre meghatározott biztosítási csomagokat ajánlana ki együttes kockázatviselésre, mi magunk szabhatjuk meg, például, hogy csak egy laptopra, két mobiltelefonra és egy fényképezőképre szeretnénk biztosítást kötni, mindezt fix hűségidő nélkül. Ez egy olyan fejlesztő cég megoldása, amelyet bármely biztosító beépíthet a portfóliójába.

Autó

Már van olyan insurtech cég, amelyik az autóbiztosításhoz kapcsolódó kárbejelentésnél fénykép alapján, valós időben azonosítja be a bekövetkezett kár értékét. A biztosítottnak csak annyi a dolga, hogy okostelefonjával képeket készítsen a gépjármű sérüléséről és azt elküldje a biztosító részére. Így nem kell kárfelmérőre várni, előzetes információkat kapunk arról milyen mértékű kompenzációt várhatunk a biztosítótól, a vállalat pedig akár 10x gyorsabban tudja lezárni a kifizetést. Egy másik hasonló vállalkozás arra fekteti a hangsúlyt, hogy minél felhasználóbarátabb legyen a szolgáltatásuk, amihez az is hozzátartozik, hogy a papír alapú dokumentációt az applikációval helyettesítik.

Még ennél is összetettebb megoldást nyújt az a brit biztosító, amelyik mobilalkalmazás segítségével leméri az ügyfelek vezetési stílusát és pontozza azt. Például, a gyorsulást, fékezést és azt, hogy milyen agresszívan veszik be a kanyarokat, mind értékelik és a végpontszám alapján kedvezményt adnak az autóbiztosítás összegéből.

Egészség

Végül, de semmiképpen sem utolsó sorban, Amerikában és az Egyesült Királyságban is megjelentek már azok a cégek, akik olyan biztosítást kínálnak, amely figyelembe veszi az egészségügyi szokásainkat. Az egészségtudatos életmód ebből a szempontból is megtérülni látszik, ugyanis a biztosító kedvezőbb ajánlatot ad azoknak az ügyfeleknek, akik egészségesen étkeznek és elegendő testmozgást végeznek. Sőt, azok az ügyfelek, akik dohányoznak, ami köztudottan a magas kockázatú szokások közé tartozik, magasabb havi díjat kötelesek fizetni.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Azt, hogy az ügyfelek egészsége milyen szinten van, a különböző viselhető okoseszközökből, mint például az okosórákból, tudják lemérni (lépésszámláló, pulzusmérő, alvási idő, stb.) a folyamatos monitorozásnak és a megosztott adatoknak köszönhetően.

A digitalizáció olyan lehetőségeket hoz magával a biztosítási piacra, amellyel minden érintett jól jár. A gyorsaság, a személyre szabottság, valamint a mindennapi élet megkönnyítése kerül fókuszba a biztosító társaságok számára, hiszen így tudják kielégíteni azokat a kényelemre irányuló igényeket, amelyekhez már hozzászoktak az ügyfeleik. Véleményem szerint megjelennek majd olyan szolgáltatások, amelyek az összehangolt adatmegosztás révén kényelmesebbé teszik az ügyintézést. Például, az omnichannel használatával egyszerűen elkezdhetek egy kárbejelentést a mobilomon és nem okoz fennakadást, ha a bejelentést a laptopomon vagy tabletemen fejezem be, mert az addig megadott adatok már a rendszerben lesznek

- magyarázza Balogh Zsolt, a Liferay Hungary szoftvervállalat ügyvezetője.

A biztosítási szektor és a digitalizáció összeolvadása még korai fázisban tart, az azonban általános igényként jelenik meg, hogy a papír alapú adatszolgáltatástól egyszer és mindenkorra elköszönjünk. A technológia adott, már csak a törvényi előírásoknak kell felzárkózniuk.

Címkék:
digitalizáció, biztosítás, árcsökkenés, biztosítók, biztosítások,