Itt kaphatnak ma durva bírságot az autósok: a teljes lista

Pénzcentrum2014. május 6. 09:02

Ellenőrzéseket végez a MÁV Zrt. és a rendőrség május 6-án, kedden országszerte több mint 30 helyszínen, közutakon és vasúti átjáróknál, hogy felhívja a közlekedők figyelmét a vasúti átjárókon való áthaladás szabályaira - közölte a vasúttársaság hétfőn az MTI-vel.

A vasúti átjáróknál a gépjárművek sebességét rendőrségi radarokkal fogják mérni. A vasúti szakemberek ugyanakkor ellenőrzik a fénysorompók, csapórudak, útburkolati jelek állapotát és láthatóságát. Emellett szórólapokkal tájékoztatják a közúton közlekedőket a balesetek elkerülése érdekében - ismertette a MÁV Zrt.

Az országos ellenőrzés napját a "Stop a baleseteknek az útátjáróban!" nevű Nemzetközi Útjárós Biztonsági kampány keretében tartják, amelyhez a MÁV Zrt., a rendőrséggel közösen az idén is csatlakozott. A kampányt 2009 óta rendezik meg, célja a tragikus kimenetelű vasúti átjárós balesetek megelőzése.

A MÁV Zrt. közleményében emlékeztet arra, hogy Magyarországon évente mintegy 40 súlyos baleset történik vasúti átjáróban, közülük 20 halállal végződik. A balesetek 99 százalékáért pedig a közúti közlekedésben résztvevők figyelmetlensége, szabálytalansága a felelős - hívták fel a figyelmet.


Ellenőrzések 2014. május 6-án:

Budapest
Budapest, Szerencs utcai vasúti átjáró, 9-11 óráig

Budapest, Kőér utcai átjáró, 9-11 óráig

Budapest, Rákos-Pécel között (Rákosliget mh., Ferihegyi út) , 9-11 óráig

Bács-Kiskun megye
Kecskemét-Városföld között, Budapest-Szeged vonal és az 5. sz. főút kereszteződése, 8:30-11:30 óráig

Kiskunhalas, Kiskunhalas-Kunfehértó vonalszakasz és az 53. sz. főút kereszteződése, 8:30-11:30 óráig

Baranya megye
Sásd, 611 sz. közút, 9-13 óráig

Békés megye
Békéscsaba, Békéscsaba-Szabadkígyós között, 8-11 óráig

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Nyékládháza, Petőfi Sándor út, 8-10 óráig és a 3602 sz. út kereszteződése, 14-16 óráig

Miskolc, Pfaff Ferenc út, 8-10 és 14-16 óráig

Szerencs, Prügyi út, 8-10 és 14-16 óráig

Csongrád megye
Szeged, Szeged-Rendező és az E5 sz. főút, Szabadkai út átjárója, 8:30-11:30 óráig

Szentes, Hódmezővásárhely-Szentes vonal és a Vásárhelyi út, 8:30-11:30 óráig

Fejér megye
Sárbogárd,63 sz. közút, 9-13 óráig

Hajdú-Bihar megye
Debrecen, Sámsoni u., 7-9:30 és 14-16 óráig

Debrecen, Vértesi u., 7-9:30 és 14-16

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

42. főút, Báránd-Sáp állomások között, 10-14 óráig

Heves megye
Eger, Sas út, 8-10 és 14-16 óráig

Füzesabony, Szihalmi út, 8-10 és 14-16 óráig

Pest megye
Cegléd, Budai út, 9-11 óráig

Tápiószele, 9-11 óráig

Somogy megye

Siófok, Sió út, 9-13 óráig

Kaposújlak, 61 sz. közút, 9-13 óráig

Szabolcs-Szatmár Bereg megye

Nyíregyháza, Rákóczi u., 8-12 óráig

Nyíregyháza, Kótaji u., 8-12 óráig

Tolna megye
Simontornya,64 sz. közút, 9-13 óráig

Vas megye
Jánosháza, 8. sz. út kereszteződése, 10:45-12:45 óráig

Celldömölk, Szomraky u., 10-12 óráig

Sárvár, Szombathelyi út, 9:30-11:30 óráig

Veszprém megye
Tapolca, Sebroni út, 8-10 óráig

Veszprém, Kisréti út, 9:30-10:30 óráig

Kádárta, Vasút út, 11:30-12:30 óráig

Zala megye
Zalalövő, 86. sz. út, 10:30-12 óráig

Címkék:
biztosítás, utazás, MÁV, rendőrség, bírság, vasúti balesetek,