Jöhetnek a magánbiztosítók az egészségügybe?

Pénzcentrum2012. november 19. 10:02

Megindultak a tárgyalások a kormány és az üzleti biztosítók között a biztosítási szektor egészségfinanszirozási szerepvállalásának lehetséges növeléséről - értesült a Népszabadság.

Bár 2012 eleje óta köztehermentesen is fizethetik a munkáltatók munkavállalóik egészségbiztosításának díját, és a biztosítók ez alapján komoly termékfejlesztéseket hajtottak végre (több biztosító is bejelentette belépését a piacra), a piac nem igazán indult be mára.

A lap szerint a biztosítók azt támogatnák, ha a náluk elérhető szolgáltatások 70%-át az állam, 30%-át ők fizetnék. Ettől olcsóbb szolgáltatásokat, a társadalombiztosítást elhagyó betegek számára pedig az ellátás finanszírozásának közpénzből történő kiegészítését remélnék. A járóbeteg-ellátások tekintetében egyfajta paradigmaváltás már megtörtént.

A Népszabadság úgy tudja, az eddigi egyeztetéseken a kormány részéről elutasították a számlamegosztás ötletét, ugyanis az állam számára költségnövekedéssel járna (olyanok is kapának ellátást, akik a várólisták miatt most nincsenek az állami rendszerben). A kiegészítő biztosítások kínálati piacán ők legfeljebb a szabad orvosválasztásra kérnének pénzt a betegektől.

Címkék: