Az év legbénább csalása Magyarországon! Az álzsaruk milliós órája

Pénzcentrum2012. november 15. 11:16

Álrendőrök akartak edénykészletet rátukmálni egy 78 éves csanyteleki nénire. Felgyőn már tévésnek adták ki magukat, akik ajándékot hoztak, amiért fizetni kell. A valódi rendőrökkel való találkozáskor már semmiről sem akartak tudni.

A Csongrád Megyei Rendőr Főkapitányság tájékoztatása szerint egy 78 éves csanyteleki nénihez ment be két férfi a nyitott kapun keresztül 2012. november 14-én. Amikor a sértett kérdőre vonta őket, közölték, hogy a rendőrségtől jöttek és edénykészletet hoztak ajándékba(!). Felvillantottak egy nemzetőr igazolványt és egy jelvényt is, de azt gyorsan el is tették, nehogy az idős ember jobban szemügyre vehesse azt. A sértett megköszönte a felajánlást, de nem fogadta el. Arra hivatkozott, hogy neki már vannak edényei, ezért arra nincs szüksége. Az álrendőrök ekkor sem estek kétségbe, közölték, hogy a másik készletet lefoglalják, mert azok hamisak és a néni vásároljon tőlük eredetit. Végül csak akkor távoztak, amikor az asszony hívni akarta a rendőrséget.


A két gyanúsítottat Felgyőn fogták el a valódi egyenruhások. Mint kiderült, ott két embert szólítottak le, akiknek azt mondták, hogy az egyik kereskedelmi tévé ajándékát hozták. Természetesen azt csak akkor kaphatták volna meg, ha először vásárolnak tőlük. Többek között egymillió forintot érő aranyórákat kínáltak 49 ezer forintért megvételre.


A két férfi gyanúsítottkénti kihallgatása során azt állította, hogy egy cég alkalmazottai, és tagadták, hogy rendőrnek vagy tévésnek adták volna ki magukat.


A két Pest megyei álrendőr ellen üzletszerűen elkövetett csalás bűntette kísérlete megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Csongrádi Rendőrkapitányság.

Címkék: