Fontos KGFB-infó! Három napunk maradt rá

Pénzcentrum2010. december 28. 08:32

Az év utolsó napjaiban különösen azoknak az ügyfeleknek kell alaposan ellenőrizniük kötelező biztosításukat, akik az évközi szerződésüket mondták fel a novemberi időszakban. Előfordulhat ugyanis, hogy a felmondás tévedésből mégsem a biztosítási évfordulóra, hanem a naptárira vonatkozik, ami pedig komoly problémákat okozhat az autósoknak jövőre. Az új biztosító kiválasztásáról is december végéig kell intézkednünk. Ezért aki a biztosítótól vagy az alkuszától még nem kapott visszajelzést a befogadott megbízásról, mindenképpen járjon utána két dolognak: nem akadt-e el az igénye valahol, illetve hogy minden adat illetve dátum helytálló-e - hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

A kötelezőkampány idei váltóinak száma az előzetes várakozások ellenére nem haladta meg lényegesen a tavalyi értéket, ami két oknak köszönhető. Egyrészt az idén alapvetően jó stratégiát választottak a biztosítók, hiszen többségük eleve alacsonyabb díjat ajánlott meglévő ügyfelei számára is, amivel sok autós meg is elégedett. Másrészt sokan már az előző években találtak maguknak olcsóbb biztosítást. Összességében azonban ez a több mint másfélmillió váltó - mint minden évben - ismét komoly feladat elé állítja a biztosítókat és az alkuszokat.


Papp Lajos

Különösen annak fényében, hogy a piaci koncentráció jelentősen lecsökkent az idén: négy biztosító vitte el a váltások döntő többségét. Ezért szükség lehet az ügyfelek éberségére is, akiknek érdemes az utolsó napokban utánanézni, stimmelnek-e az adatok és a határidők.

Problémát okozhat például, ha valaki sikeresen felmondta a régi biztosítást, ám az újat valamilyen okból nem kötötte meg, hiszen így már január 1-jén biztosítási fedezet nélkül marad. Érdemes tehát még a következő három napban megbizonyosodni arról, van-e létrejött szerződésünk az új biztosítóval. Ha az új szerződés biztosan megköttetett,már nem kell gyorsan lépnünk, mivel a biztosító vagy a váltásban közreműködő alkusz előbb-utóbb elküldi az első díjrészlet befizetéséhez szükséges számlát, illetve csekket.

Mivel egy néhány napja elfogadott módosításnak köszönhetően továbbra is 60 nap maradt a díjhalasztás mértéke, ezért a rendőrök igazoltatáskor továbbra is március 1-jéig tanúsítanak majd türelmet Ám ha január végéig nem érkezik meg az első csekk, mindenképpen járjunk utána, mi történhetett, mivel akár küld számlát vagy csekket a biztosító, akár nem, a díjfizetés elmaradása az ügyfél felelőssége. "Baleset esetére pedig már január elsejétől tartsuk magunknál a biztosítási szerződés megkötésére vonatkozó igazolást! - figyelmeztet Papp Lajos, az FBAMSZ elnöke. "Az autóstársnak vagy az intézkedő rendőrnek így tudjuk bizonyítani, hogy nem közlekedünk érvényes biztosítás nélkül." - teszi hozzá az elnök, aki kiemelten figyelmeztet arra is: "Aki az idén vett autót, az már évközi biztosítási évfordulóval rendelkezik. Tehát ha például idén július 15-ig vett autót, hiába kötötte most át az új szerződését, 2011 júliusáig az előző szerződés díját kell továbbra is fizetnie."

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A felsoroltakon kívül persze előfordulhatnak egyéb adminisztrációs hibák is. A fentiekből fakadó bosszúság és kellemetlenség kis odafigyeléssel könnyen elkerülhető, illetve orvosolható. További könnyebbséget jelent, ha a biztosításváltást alkuszon keresztül intéztük. "Az alkuszok feladatai ugyanis nem érnek véget a szerződés megkötésével. Oda kell figyelniük a határidők betartatására, és szükség esetén segítenek a kártörténeti igazolás megszerzésében, és az adminisztrációs hibák tisztázásában is" - teszi hozzá a szövetség elnöke.

 

Címkék:
KGFB,