Sárgacsekk-mizéria: 1 forintot kell befizetnie + fotók

Pénzcentrum2010. november 10. 11:02

Egy biztosító előbb 6, majd 1 forintot követelt gönyűi ügyfelén. Ráadásul még APEH-es behajtást is "megígért" a biztosító - nemfizetés esetén - írja a kisalfold.hu.

"Az egyik biztosítótól kaptam egy fizetési felszólítást szeptember végén, hogy fizessem be tartozásomat, mely 6 forintról 5 forintra csökkent. Azt is hozzátették: ha nem fizetek az APEH fogja behajtania a szóban forgó összeget" - mondta a lapnak a gönyűi Erős Mónika.

"Először azt hittem rosszul látok. Aztán magamhoz tértem, s gondoltam, kérek részletfizetési lehetőséget erre a `hatalmas´ összegre, s majd csekket is, mert a vállalkozásom megszűnt, s emiatt a vállalkozói számlámról már nem tudok utalni." -mondta a nő.

 


A választ postafordultával meg is kapta, miszerint nem tudnak részletfizetést biztosítani, de csekket legalább küldtek. Ezt követően fel is adta csekken az öt forintot, de ezzel még nem került pont az ügy végére, mert újabb felszólítást kapott, hogy fizessen be 1 forintot, mert azzal még tartozik. A nő azonban azzal szembesült, hogy nem tud a postán egy forintot befizetni.

A biztosító három levelet küldött ügyfelének; a jelenleg érvényes belföldi postai díjak szerint a 30 gramm alatti, nem ajánlott levelek darabját 110 forintért kézbesíti a posta.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

 


Mindez azt jelenti, hogy a biztosítónak 330 forintjába került csak a levél feladása, s akkor az egyéb felmerülő költségekről (papír, nyomtatás) nem is beszéltünk.

Címkék: