Túl kevés az egynapos sebészeti beavatkozás Magyarországon

Pénzcentrum2010. március 8. 09:47

Észak-Amerikához és Nyugat-Európához képest lesújtóan alacsony az egynapos sebészeti ellátások aránya az összes sebészeti beavatkozáshoz képest Magyarországon. Pedig az ellátási módszer alkalmazásából nem csupán beteg, a beteg munkáltatója, hanem az egészségügyi kassza, vagyis az állam és rajta keresztül az egész társadalom is profitál.


Az összes sebészeti beavatkozás mindössze 8%-a volt az egynapos esetek aránya Magyarországon 2007-ben - derül ki az Állami Számvevőszék múlt hét pénteken publikált jelentéséből. Ugyanez az arány az Egyesült Királyságban, Hollandiában és Dániában például 40 és 60% között alakul, míg az Egyesült- Államokban és Kanadában a sebészeti beavatkozások 64-87%-a ebben a formában valósul meg.

A rendszer hiányosságait jól jellemzi, hogy az egynapos sebészetre rendelkezésre álló keret (teljesítmény volumenkorlát) 70%-át nem használták fel a 2008-as finanszírozási évben, míg 2009-ben ez az arány 40% volt.


Hiányosságként értékeli a jelentés, hogy az orvosok az egynapos illetve a hosszabb kórházi ellátás között sok esetben nem csupán egészségügyi szempontok szerint döntenek, hanem a beteg szociális helyzetének mérlegesére is kényszerülnek. Szintén az egynapos sebészet terjedését nehezíti, hogy a kórházak az ágykihasználtsági mutatók javítása érdekében sokszor nem preferálják az egynapos ellátási módot, hanem a magasabb összköltséggel járó gyógyítást választják.

Az ÁSZ jelentése az egynapos egészségügyi ellátás terjedésének elősegítése érdekében javasolja az egészségügyi miniszternek, hogy vezessen be célértékeket az egyes beavatkozási típusokra vonatkozóan, valamint dolgozzon ki monitoring rendszert a hatékonyság mérésére.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az ÁSZ ezenkívül javasolja az egynapos beavatkozásokra vonatkozó külön várólista bevezetését , és a várólistára vonatkozó követelmények szigorú ellenőrzését. Indokolt lenne a továbbá a beavatkozások körének bővítése, valamint az egynapos ellátások finanszírozási szabályainak felülvizsgálata.

Címkék: