Zsugorodó biztosítók

Világgazdaság2009. május 11. 08:32

Hozzávetőlegesen 14 százalékkal esett vissza az első negyedévben a hazai biztosítók díjbevétele, így alig több mint 220 milliárd forintot ért el - derül ki az ágazati szövetség előzetes, a Világgazdaság által publikált adataiból.

A megelőző évi tízszázalékos bővüléshez mérten drasztikusnak értékelhető visszaesés egyértelműen az életbiztosítási üzletág gyenge teljesítményével magyarázható, amelynek a bevételen belüli súlya 50 százalékról alig több mint negyvenre süllyedt. Az élet ági bevételek zuhanásáért pedig főként az egyszeri díjas konstrukciók gyengélkedése okolható, ezekbe a bázisidőszaki összeg alig harmadát fektették az ügyfelek.

A díjbevétel-visszaeséssel párhuzamosan viszont folytatódott a pozícióharc is a nagy piaci szereplők között: a legérdekesebb fejlemény, hogy az élet ágban az Aegon a nagyon előkelő második helyre tornászta fel magát, az eddigi második Aviva viszont jelentősen veszített részesedéséből. A szereplők beszámolói szerint most elsősorban azok a társaságok tudnak érvényesülni a piacon, amelyek gyorsan alkalmazkodtak a megváltozott környezethez: az élet ágban például a kockázati típusú biztosítások számítottak húzóterméknek az első negyedévben.

Címkék: