Komoly elismerést zsebelhet be Magyarország: hazai gyártású gépkocsi lehet az idei Év Autója

Pénzcentrum • 2026. október 30. 20:44

Kialakult a 2027-es európai Év Autója díj hetes döntője, amelybe kizárólag tisztán elektromos hajtású, európai és dél-koreai modellek jutottak be. 

Az eredetileg 38 modellt felvonultató Év Autója díj idei mezőnye hűen tükrözte az iparági trendeket, hiszen a jelöltek kétharmada tisztán elektromos autó volt. Bár a kínai márkák európai terjeszkedése nyomán tíz ázsiai típus is indult a megmérettetésen, a 62 fős nemzetközi szakújságírói zsűri szűkítését követően végül egyetlen kínai modell sem jutott a fináléba.

A Telex szerint a végső esélyesek között szerepel a Debrecenben gyártott BMW iX3 is - a győztes kilétére pedig a jövő év elején, január 8-án derül fény.

A prémiumkategóriát a Volvo EX60 és a BMW iX3 képviseli a végső esélyesek között. A bajor újdonság szereplése hazai szempontból különösen figyelemre méltó, hiszen az autót a debreceni üzemben gyártják. A két rivális szabadidő-autó a legkorszerűbb, 800 voltos architektúrát használja, ami villámgyors töltést és akár 800 kilométeres hatótávot tesz lehetővé, ugyanakkor magas vételáruk miatt csak egy szűkebb vevőkör számára jelentenek reális alternatívát.

A döntősök fennmaradó öt helyét a szélesebb közönségnek szánt, megfizethetőbb elektromos kisautók foglalják el. A Volkswagen-konszern két, azonos alapokra épülő, belül meglepően tágas modellel van jelen, amelyek közül a Cupra Raval a sportosabb vonalat képviseli, míg a Volkswagen ID.Polo egyértelműen a kényelemre fókuszál. Hasonló műszaki testvérpárt alkot a dél-koreai Hyundai Ioniq 3 és a Kia EV2 is. Előbbi áramvonalasabb, takarékosabb formát kapott, utóbbi pedig egy praktikus, variálható hátsó ülésekkel szerelt, kifejezetten SUV-jellegű jármű.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A mezőny legkisebb és legolcsóbb tagja a mindössze 3,8 méter hosszú, retró hangulatú Renault Twingo. A nagyjából 20 ezer eurós indulóárával ez a legkönnyebben elérhető modell a listán, igaz, szerényebb kapacitású akkumulátora miatt a hatótávja is elmarad a többiekétől.

A végeredményt az objektív technológiai szempontok és az újságírók egyéni preferenciái együttesen alakítják ki, hiszen míg egyesek az innovációt, mások a mindennapi használhatóságot vagy a karakteres megjelenést díjazzák. Az, hogy a hajtáslánc szempontjából egységes, ám kialakításában és árazásában kifejezetten sokszínű mezőnyből végül melyik modell nyeri el a 2027-es Év Autója címet, a Brüsszeli Autószalon január 8-i nyitónapján derül ki.

Címkék:
autó, elektromos autó, debrecen, díj, dél-korea, volkswagen, autóipar, bmw, kia, hyundai,