Felcserélt közlekedési tábla szedi áldozatait: már kemény baleset is történt miatta, itt nagyon kell figyelni

Pénzcentrum • 2026. október 5. 09:30

Ismeretlen tettesek közlekedési táblákat cseréltek fel a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Tunyogmatolcson, rendkívül balesetveszélyes helyzetet teremtve. Bár a jelzéseket azóta visszatették az eredeti helyükre, az ügyben rendőrségi nyomozás indult, a felelőtlen elkövetők pedig akár többéves börtönbüntetésre is számíthatnak - jelentette az ATV.

A rongálók többek között egy stoptáblát cseréltek ki gyalogos-átkelőhelyet jelző táblára, valamint forgalomkorlátozó jelzéseket is áthelyeztek. Kovácsné Demeter Tünde polgármester hangsúlyozta, hogy a felelőtlen akció könnyen tragédiához vezethetett volna. A település hídja ugyanis egysávos, és súlykorlátozás is érvényben van rajta, így a főútról oda lekanyarodó járművek számára elengedhetetlen az elsőbbségi szabályok egyértelműsége.

A váratlan változást a környéken közlekedő sofőrök már kora reggel észlelték. Veres Gyula fuvarozó elmondása szerint a kamionosoknak komoly gondot okozott a megtévesztés, mivel a negyventonnás járművekkel közlekedő vezetők többször is hirtelen fékezésre kényszerültek, miután váratlanul szembesültek a megváltozott, logikátlan forgalmi helyzettel - jelentette az ATV.

Lakatos Olivér ügyvéd szerint pusztán a szerencsén múlt, hogy nem történt súlyos baleset. Kiemelte, hogy a tettesek cselekménye a rongálás mellett a közlekedés biztonsága elleni bűncselekményt is kimerítheti. Amennyiben a rendőrség azonosítja az elkövetőket, a pontos minősítéstől függően akár háromtól öt évig terjedő szabadságvesztéssel is sújthatják őket.

Bár Tunyogmatolcson működik térfigyelőkamera-rendszer, a polgármester rámutatott, hogy lehetetlen minden területet folyamatosan szemmel tartani. Ráadásul nem ez volt az első eset, hogy közlekedési tábláknak nyoma veszett vagy áthelyezték azokat a településen. A rendőrség nagy erőkkel keresi az elkövetőket.

Címkék:
utazás, közlekedés, autó, rendőrség, sofőr, bűncselekmény, nyomozás, balesetveszély, közlekedésbiztonság, bűnügyi hírek, szabolcs-szatmár-bereg megye, börtönbüntetés,