Pénzcentrum • 2025. december 19. 08:24
A kínai autógyártók példátlan tempóban hódítják meg az európai piacot: novemberben több mint kétszeresére növelték eladásaikat az előző év azonos időszakához képest. A növekedés motorjai elsősorban az MG és a BYD márkák voltak, a siker kulcsa pedig az elektromos járművek mellett a hibrid modellek bevezetése.
Az Európai Unió újautópiacán jelenleg egyetlen szegmens sem bővül olyan dinamikusan, mint a kínai gyártók modelljei. Az Automotive News Europe elemzése szerint novemberben a kínai márkák 108 százalékos növekedést értek el az egy évvel korábbi időszakhoz képest, miközben az uniós autópiac összességében mindössze 2,2 százalékkal tudott bővülni.
A látványos növekedés mögött elsősorban két márka áll: az MG nagyjából 23 ezer, a BYD pedig körülbelül 20 ezer személyautót adott el. Érdemi különbség azonban, hogy míg az MG esetében ez mintegy 20 százalékos növekedést jelent, addig a hazai piacán is éllovas BYD európai értékesítései 230 százalékkal ugrottak meg.
A novemberben eladott közel 78 ezer kínai gyártású autó már 7,8 százalékos piaci részesedést biztosított a távol-keleti szereplőknek Európában. Az MG és a BYD mellett a Jaecoo és az Omoda márkák, valamint a Stellantis konszern portfóliójába tartozó Leapmotor is meghatározó szerepet játszott ebben a bővülésben.
A kínai gyártók stratégiája egyértelműen sikeresnek bizonyult: a tisztán elektromos modellek mellé fokozatosan bevezették a hálózatról tölthető (plug-in hibrid) és a hagyományos hibrid változatokat is. Ennek eredményeként a BYD Seal U középkategóriás szabadidő-autója az Európai Unió legnépszerűbb plug-in hibrid modelljévé vált, megelőzve a Volkswagen Tiguant. A Jaecoo 7 szintén kiemelkedő eredményt ért el: novemberben az ötödik helyet szerezte meg saját kategóriájában, az év első tizenegy hónapjában pedig Európa nyolcadik legkeresettebb hálózatról tölthető modellje lett.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 63 632 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől a K&H Bank (THM 10,82%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Történelmi fordulat rajzolódik ki a tisztán elektromos járművek piacán is: első alkalommal került kínai modell a tíz legkelendőbb villanyautó közé. A BYD Dolphin Surf elektromos kisautó mintegy 5600 eladott példánnyal a tizedik helyet szerezte meg a rangsorban. Szintén említésre méltó, hogy a Leapmotor T03 elektromos miniautóból novemberben több mint 3500 darabot értékesítettek, amivel az ötödik legnépszerűbb típus lett a saját méretkategóriájában.