Pénzcentrum • 2025. május 28. 12:44
Brazil ügyészei perlik a kínai BYD elektromos autógyártót és két alvállalkozóját emberkereskedelem és rabszolgasághoz hasonló munkakörülmények miatt egy gyárépítési helyszínen.
A bahiai állam Munkaügyi Ügyészsége (MPT) szerint 220 kínai munkást mentettek ki, miután névtelen bejelentés alapján vizsgálatot indítottak. Az ügyészség 257 millió brazil reais (45,5 millió dollár) kártérítést követel a három vállalattól.
A BYD korábban azt nyilatkozta, hogy "zéró toleranciát tanúsít az emberi jogok és munkajogi törvények megsértésével szemben", de a BBC megkeresésére egyelőre nem reagált - közölte a lap.
A hatóságok tavaly leállították az építkezést, miután kiderült, hogy a munkások zsúfolt szállásokon éltek "minimális kényelmi és higiéniai körülmények között". Egyes dolgozók matrac nélküli ágyakon aludtak, és 31 ember osztozott egy vécén.
Az ügyészség állítása szerint a munkásoktól elkobozták útleveleiket, és "illegális záradékokat tartalmazó munkaszerződésekkel, kimerítő munkaidővel, heti pihenőnap nélkül" dolgoztatták őket. A dolgozók fizetésének akár 70%-át visszatartották, és magas költségekkel járt számukra a szerződések felbontása. A brazil jog szerint a "rabszolgasághoz hasonló körülmények" közé tartozik az adósrabszolgaság és az emberi méltóságot sértő munka.
A gyárat Brazília északkeleti részén, Camacari városában építették, és 2025 márciusára kellett volna elkészülnie. Ez lett volna a BYD első Ázsián kívüli elektromos járműgyára.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A BYD (Build Your Dreams) a világ egyik legnagyobb elektromos járműgyártója. Áprilisban Európában először adott el több autót, mint Elon Musk Teslája a Jato Dynamics autóipari kutatócég adatai szerint.
A vállalat igyekszik növelni jelenlétét Brazíliában, amely legnagyobb külföldi piaca. Első gyárát 2015-ben nyitotta meg São Paulóban, ahol elektromos buszok alvázait gyártja.