Nem éri meg játszani a tűzzel: ezt is bukhatják az ittas sofőrök a jogsin felül büntetésként

Pénzcentrum2024. március 28. 12:34

Dacára a fokozott rendőri ellenőrzésnek, húsvétkor továbbra is sokan ülnek alkoholos állapotban a volán mögé: a BRFK korábbi tájékoztatása szerint tavaly húsvétkor csak a fővárosban 122 lefülelt ittas vezetővel szemben intézkedtek. Amennyiben az alkoholt fogyasztott vezető balesetet is okoz, nem csupán a jogosítványát veszítheti el, hanem a biztosítási fedezetet is – figyelmeztet az Insura.hu biztosításközvetítő portál.

A KSH előzetes adatai szerint továbbra is súlyos probléma az ittas közlekedés: 2023-ban 1 039 esetben okozott ittas személy személyi sérüléssel járó közlekedési balesetet, ez az összes sérüléssel járó balesetnek a 8 százalékát teszi ki. E balesetek közel kétharmadát személygépkocsival okozták, a többi esetben főként motorkerékpárt vagy kerékpárt hajtott az ittas elkövető.

Személyi sérüléssel járó baleset okozása esetén a vétkes fél nem csupán a jogosítványát veszítheti el, hanem a szabadságát is. Ugyanakkor számolni kell azzal is, hogy akár személyi sérülés, akár csupán dologi kár keletkezett, az ittas vezető nem számíthat biztosítói kártérítésre sem.

Hiába kötöttek bármilyen jó casco biztosítást az ittasan kárt okozó vezető járművére, a biztosítási feltételek 0,8 ezrelék feletti véralkoholszint felett szinte minden esetben kizárják a kártérítést. A kötelező biztosítás (kgfb) pedig térít ugyan a vétlen károsultaknak, de ezt az összeget (vagy annak egy részét) a biztosító utólag szintén behajtja a károkozón

- hívta fel a figyelmet dr. Kozma Gábor, az Insura.hu vezérigazgatója. A jogszabály szerint a kifizetett kártérítéseket 5 millió forintig követelheti vissza a biztosító a vezetőtől, ha az autót alkoholos befolyásoltság alatt, vagy vezetési képességre hátrányosan ható szertől befolyásolt állapotban vezette.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Még súlyosabb a helyzet, ha az ittasan vezetett járműre nem is kötöttek kgfb-t. Ebben az esetben a vétlen fél számára a Magyar Biztosítók Szövetsége által kezelt kártalanítási számla nyújt kártérítést a vétlen fél számára, majd ezt az összeget teljes egészében behajtja a biztosítással nem rendelkező autó üzembentartóján.

Címkék:
autó, büntetés, ittas vezetés, alkohol, jogosítvány, rendőr, intézkedés,