Mi folyik a magyar autópiacon? Újabb trükk terjed, erről minden kocsivásárlónak tudnia kell

Pénzcentrum2024. március 19. 12:01

Friss adatok szerint a vásárlóknak egyre fontosabb a kiszemelt jármű lekérdezhető előélete. Szakértők ezért utánajártak, hogy mennyivel gyorsabban lehet eladni azokat az ellenőrizhető autókat, amelyekhez az alvázszámot is feltöltik, és annak is, hogy mennyivel több érdeklődő érkezik ezekre a hirdetésekre.

Akik autót kívánnak eladni, azok minél gyorsabban szeretnék azt megtenni. Akik pedig vásárolnának, kíváncsiak az előéletére, hiszen nem mindegy, milyen karbantartásokat kell elvégeztetni: csupán a kötelezően előírtakat, vagy rejtett hibákkal együtt mindent, ami a biztonságos üzemhez szükséges. Eladóként így érdemes minél több információt megmutatnunk az autónkból, ahogy ezt a magyar piac egészét mind hirdetésszámban, mind megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai is alátámasztják.

A portálon ugyanis 2023 eleje óta 18%-kal több érdeklődő érkezett a lekérdezhető előéletű hirdetésekre, mint azokra, ahol a tulajdonosok nem adták meg az alvázszámot. Egy-egy ellenőrizhető autót pedig havonta átlagosan akár 800 potenciális vevő is megtekintheti.

A személyautók jelentős áremelkedése mellett az alkatrészek és a szervizdíjak is jócskán megdrágultak, ezért sem véletlen, hogy a vásárlók a lekérdezhető előéletű járműveket preferálják. Ráadásul a Használtautó.hu elmúlt 2 évre vonatkozó adataiból az is jól látszik, hogy így átlagosan csaknem 1 héttel gyorsabban eladható egy autó. A piacon látható tendenciák alapján pedig hamarosan még nagyobb előnyt élveznek majd ezek a hirdetések

– emelte ki Horváth András, autópiaci szakértő.

Ha szintén az elmúlt 2 évet nézzük, a Használtautó.hu oldalán megközelítőleg 60%-kal nőtt azon hirdetések száma, amelyekben már az alvázszámot is feltüntették. Így jelenleg már több mint 30 ezer olyan eladó autóból válogathatnak a vevők, aminek az előtörténete lekérdezhető. A portál szakértője szerint vásárlás előtt érdemes felkeresni a Jármű Szolgáltatási Platformot is, ahol ügyfélkapus bejelentkezéssel rendszám alapján pár perc alatt lekérdezhető a kiszemelt használt autó előélete.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az alvázszám mellé érdemes még jó minőségű, nagy felbontású fényképeket és minél több dokumentumot feltölteni. Sőt a Használtautó.hu tapasztalatai alapján sokan a szervizkönyvről és a szervizszámlákról készült fotókat is feltöltik a hirdetéseikhez. Ezek mind-mind értéknövelő tényezőknek számítanak

 – tette hozzá Horváth András.

Címkék:
vásárlás, autó, használtautó, használtautó-piac, használt, használt kocsik,