Fajsúlyos KRESZ-módosítás érik itthon: ezért még az autót is elkobozhatják

Reichenberger Dániel2024. március 8. 16:07

Néhány napja lépett életbe Ausztriában az a törvénymódosítást, mely szerint a sebességkorlátozásokat jelentősen átlépők nem csak a jogosítványuktól, de akár az autójuktól is elbúcsúzhatnak. Pető Attila "Kreszprofesszor" a Pénzcentrumnak azt mondta: hazánkban sem lenne ördögtől való a radikális büntetés bevezetése, mert valahogyan gátat kellene szabni a száguldozásnak - erre viszont a jelenlegi büntetési tételek már nem elegendők.

Tavaly ősszel jelentős szigorítás történt a hazai sebességtúllépések büntetési tételeit illetően. Miután az Árpád hídon tavaly meghalt egy vétlen kerékpáros, akit egy illegális gyorsulási versenyben részt vevő autós gázolt halálra, a közvélemény és a nagypolitika is szigort akart. A száguldozás ettől azonban nem állt le, így lassan talán érdemes lehet elgondolkodni azon, hogy radikálisabb büntetések is teret kapjanak hazánkban.

Egyik nyugati szomszédunk, Ausztria nemrég vezette be azt a szigorítást, hogy a száguldozóktól a helyszínen nem csak a jogosítványt veszik el, hanem az autójukat is lefoglalják, majd akár el is árverezhetik azt. Szakértőt kérdeztünk arról, hogy vajon hazánkban lenne-e értelme ennek a fajta büntetésnek, vagy épp ellenkezőleg, ez már túlzottan radikális lépés lenne?

Brutális osztrák szigor

Szeptember elseje óta harminc százalékkal növekedtek hazánkban a gyorshajtásért kiszabható bírságok - erről lapunk is beszámolt akkor. Ennek értelmében többet kell majd fizetnie annak, aki megszegi a sebességhatárokat.

  • Aki 50-es vagy annál lassabb sebességkorlátozásnál 15-25 km/órával lépi túl a sebességkorlátot, az 39 ezer forint bírságot kaphat,
  • 25-35-ös túllépésnél 58 500,
  • 35-45-ösnél 78 ezer,
  • 45-55-ösnél 117 ezer,
  • 55-65-ösnél 169 ezer,
  • 65-75-ösnél 260 ezer,
  • 75 km/órásnál nagyobb sebességtúllépésnél pedig 390 ezer forint a bírság összege.

Az intézkedéstől azt várják, hogy kevesebb legyen a száguldozás az utakon, mert a szakértők szerint egyre inkább úgy tűnik, hogy a néhány tízezres, de még a legnagyobb mértékű büntetésnek sincs akkora visszatartó ereje, mint lehetne. 2022-ben - az egyik biztosító adatai szerint - a személysérüléses balesetek több mint negyede gyorshajtás miatt következett be.

Ausztriában a napokban lépett életbe az a törvénymódosítás, mely szerint a sebességhatárt jelentősen túllépőktől nem csak a jogosítványukat vehetik el, de akár az autójukat is elkobozhatják a helyszínen. A szigorításnak már hétfőn meg is lett az első áldozata: egy fiatal sofőr Bécs egyik kerületében hajtott 114 km/h-val, olyan helyen, ahol a megengedett legnagyobb sebesség 50 kilométer volt. Mind az autójától, mind pedig a jogosítványától elbúcsúzhatott.

Meg kell fékezni a gyorshajtókat, ha radikális módszerekkel is

Pető Attila közlekedési szakértő, a Kreszprofesszor lapunk megkeresésére elmondta: szerinte bár valóban erős a büntetés, egyáltalán nem lenne baj az, ha hazánkban is radikálisabb módszerekhez nyúlnának a száguldozók megfékezése érdekében.

Igaz ugyan, hogy éppen tavaly szeptemberben emelték meg a gyorshajtás büntetési tételeit, de nekem az a tapasztalatom, hogy még mindig kevés ennek a visszatartó ereje. Az, aki egy 30-35 milliós autóval száguldozik - és a legtöbben ilyen autóval teszik - nem fog visszatartó erőt érezni még akkor sem, ha a legmagasabb, 390 ezres bírságot kell befizetnie. Ellenben az, ha az autóját is elveszíti, már azért neki is egy igen komoly tétel a személyes költségvetésében, így szerintem ennek a radikális büntetésnek már lenne visszatartó ereje

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

- fogalmazott Pető Attila. Elmondta azt is, hogy természetesen ezt ki kell dolgozni, mert bár többségben vannak, nem kizárólag a luxusautósok mennek túl gyorsan.

Szerintem mérlegelni kellene, hogy kit milyen büntetéssel sújtunk, de az egészen biztos, hogy meg kell fékezni a gyorshajtókat valahogyan. Itt, a gyorshajtás mellett fel szokott merülni az is, hogy a balesetek jó része az elsőbbségadás elmulasztása miatt történik. Csakhogy egy száguldozó nem méri fel ezt sem, és előfordult olyan eset, hogy éppen a gyorshajtás miatt nem teljesült ez, de a szabályosan közlekedőnek persze esélye sincsen, ha 130-al közelít valaki, ráadásul pont egy olyan autóval, ami a miénkben komoly kárt tehet - az emberi életről nem is beszélve

- mondta erről a szakértő.

Mit tehetünk az utak tahói ellen?

Bizonyára sokan megrettennek, ha a visszapillantóban egy nagy, fekete autót látnak közeledni. Hiszen az ilyen gépjárművekben jellemzően olyan sofőrök ülnek, akik tesznek a közlekedési kultúrára, sőt sok esetben agresszívak is. A Pénzcentrum videóblogja, a CashTag még tavaly májusban a legelterjedtebb autós bunkóságokkal foglalkozott Pető Attila közlekedési szakértő segítségével. A CashTag vonatkozó epizódját ide kattintva nézheted meg újra:

Címkék:
közlekedés, autó, bírság, autópálya, büntetés, gyorshajtás, autóút, szigorítás, gigabírság, autós, szakértő, hazai, közlekedési baleset, szakértők, közlekedésbiztonság, gyorshajtás fotó,