Pénzcentrum • 2023. augusztus 8. 16:30
A jövőben lényegében térítésmentessé tenné a kormány a „B” kategóriás jogosítvány megszerzését a középiskolásoknak és azoknak, akik szakképzésben tanulnak - szúrta ki a HVG.
Az állam ingyenesen biztosítja a „B” kategóriás közúti járművezetői engedély megszerzéséhez a közlekedési alapismeretek és a gyakorlati vizsga letételéhez szükséges ismeretek elsajátítását. Ezzel, az állami szakképző intézményekben tanulókra és a középiskolákban tanulókra egyaránt vonatkozó ponttal egészítené ki a kormány a szakképzési és a köznevelési törvényt is.
Az oldalértelmezése szerint a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda által jegyzett, az „állam működésének további egyszerűsítésével összefüggő törvénytervezet” címmel a kormány honlapjára felkerült, társadalmi vitára bocsátott 45 oldalas salátatörvény-javaslat ezzel gyakorlatilag teljesen ingyenessé tenné a fiatalok jogosítványszerzését.
A lap szerint így a jogszabály szövege alapján az állami támogatás ugyanis érintené „a közlekedési alapismeretek” elsajátítását, ami a KRESZ-vizsgáig vezető elméleti oktatást jelentheti, és „a gyakorlati vizsga letételéhez szükséges ismereteket”, ami pedig a vizsgáig előírt 29 gyakorlati órára is vonatkozhat.
Tehát a pár ezer forintos vizsgadíjakat leszámítva a teljes képzés költségét az állam fizetné, de az esetlegesen szükséges, vizsga előtti plusz vezetői órákét vélhetően nem.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A lap emlékeztet, eddig a 20 év alattiak „B” kategóriás jogosítványszerzéséhez csak minimális összeggel járult hozzá az állam. Utófinanszírozással, a bemutatott számlák alapján csak a sikeres KRESZ-tanfolyam és vizsga díjára lehetett legfeljebb 25 ezer forint költségtérítést igényelni az Államkincstáron keresztül.