Mi lesz ebből? Több mint 20 éve volt ilyen kevés Magyarország stratégiai kőolajkészlete

hvg.hu2022. augusztus 20. 20:02

Magyarország 30 éve kezdte el felhalmozni a stratégiai kőolajkészleteit, azonban ezek a tartalékok sosem álltak olyan alacsony szinten, mint idén augusztusban – írja a HVG.

Július végén jelentette be a kormány, hogy benzint hatósági áron csak a lakosság vásárolhat, a céges üzemeltetésű, valamint a külföldi gépjárművekbe csak piaci áron lehet itthon tankolni. Ezen kívül a Mol-kutakon csak napi maximum 50 litert üzemanyagot lehet vásárolni, mindezt pedig azért, mert az országba jó ideje nem érkezik elég nyersolaj, így könnyen üzemanyaghiány alakulhat ki. Szintén a benzinellátás biztosítására 184 millió liter nyersolaj felszabadítását jelentették be a stratégiai kőolajtartalékokból.

A rendelet bejelentése óta másfél hónap telt el, akkor még a hazai kőolajtartalékok 90 napra voltak elegendőek, most viszont már csak 74 nap fogyasztását tudnánk csak fedezni a rendelkezésre álló mennyiségből. Magyarország 1993-ban kezdett el kőolajat felhalmozni, a tározók mostani szintje pedig 1998 óta a legkevesebb, úgyhogy a jelentősen megcsappantak a stratégiai tartalékaink.

Címkék:
benzin, benzinkút, dízel, üzemanyag, magyarország, drágulás, infláció, benzinár, rendelet, üzemanyagár, árdrágulás, hatósági ár, árstop, benzinárstop, ársapka,