Megszereztük az árlistát: már Magyarországon is kapható a hidrogén-hajtású Toyota

Pénzcentrum2021. április 29. 16:49

A Toyota megkezdte a világ legzöldebb, melléktermékként csak tiszta vizet kibocsátó személyautója, a vadonatúj Mirai magyarországi forgalmazását. Az új modell egy tank hidrogénnel mintegy 650 kilométert tud megtenni, a bejelentéssel egyidőben megnyitották Magyarország első hidrogén töltőállomását. A Pénzcentrum megkapta az új Mirai hazai árlistáját is.

Már Magyarországon is kapható a Toyota első hidrogén üzemanyagcellás modellje: a Mirai egy tankolással 650 kilométert is képes megtenni, és a tiszta vizen kívül mást nem is bocsát ki. A magyar márkaképviselet közleménye szerint egy egyelőre nem közforgalmú, előzetes egyeztetéssel használható hidrogén töltőállomást is átadtak a Linde Gáz Magyarország Zrt. telephelyén.

Az átadón bemutatott vadonatúj Toyota Mirai forgalomba helyezésre is került, így megkezdődhet a modell magyarországi előértékesítése, illetve megnyílik a lehetőség a technológia iránt érdeklődő és a modell megvásárlását mérlegelő vállalati és magán felhasználók számára az autó tesztelésére. A gyártó még 2014-ben mutatta be a Mirai, a világ első sorozatgyártott hidrogénhajtású személyautójának első generációját, amelyből azóta világszinten 12 300 darab talált gazdára (ebből mintegy 1100 Európában). 

A kérdésre, hogy mikor várható a Toyota Mirai magyarországi bemutatása, mindig az volt a válaszunk: amint megnyílik Magyarországon az első hidrogén töltőállomás, érkezik a Toyota Mirai is. Éppen ezért történelmi jelentőségűnek tartjuk azt, hogy a LINDE  első hazai  töltőállomásának megnyitásával egyidejűleg megkezdhetjük a vadonatúj, második generációs Toyota Mirai magyarországi forgalmazását

– fogalmazott László Richárd, a Toyota Central Europe magyarországi országigazgatója.

Autót vennél, de szűkös a keret? Nézz körül a Pénzcentrum kalkulátorában!

A márkaképviselet azt is kiemelte, hogy az új Mirai környezetvédelmi teljesítménye még a zéró károsanyag-kibocsátáson is túlmutat, mert „negatív” az emissziója. Ez az autó valójában tisztítja a levegőt menet közben. A Toyota újítása a katalizátor-szerű szűrő a szívócsőben.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az üzemanyagcellához beszívott levegő egy elektromosan töltött, nem szövött szerkezetű szűrőanyagon halad át, ami felfogja a mikroszkopikus méretű szennyező anyagokat, beleértve a kéndioxidot (SO2), a nitrogénoxidot (NOx) és a PM 2.5 részecskéket. A rendszer hatékonyan szűri ki a 0 és 2,5 mikron közötti méretű, az üzemanyagcella által beszívott levegőben található részecskék 90-100 százalékát. 

Regisztrációs adót egyik után sem kell fizetni. Mindegyik modell 174 lóerős és már a legalapabb modellben is a legmodernebb biztonsági extrákat kapjuk.

Címlapkép: Toyota

Címkék:
autó, toyota, töltőállomás, újdonság,