Bár kifogyott az e-autós támogatás, ezzel trükkel mégis jól járhatsz

Pénzcentrum2020. június 18. 16:32

Az elektromos autó vásárlását támogató program egy nap alatt merült ki. Hova fordulhat az, aki mégis anyagi segítséggel szeretné megvásárolni az elérhető árban lévő villanyautókat? A Bank360.hu megvizsgálta a lehetőségeket.

A hétfő reggel megnyitott elektromos autóvásárlási program 5 milliárd forintos kerete kedden délben kimerült a lebonyolító IFKA tájékoztatása szerint. Nem csoda: a korábbi 1,5 millió forinthoz képest jóval jelentősebb, 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást igényelhetett az, aki 11 millió forint alatti árú elektromos autó vásárlását vállalta.

A kritériumoknak megfelelő modellek között akadt olyan autó is, amely kedvezménnyel akár kevesebb mint 5 millió forintba is kerülhetett, így valóban nagyszerű lehetőséget jelentett azoknak, akik elérhetőbb áron, nem luxus kategóriában kerestek elektromos autót a mindennapokhoz.  Ugyanakkor most, hogy a keret kimerült és egyelőre nem tudni, hogy újraindul-e a közeljövőben, érdemes megvizsgálni, hogy milyen lehetősége van annak, akinek csak a 2,5 millió forintos támogatás összege hiányzik a vásárláshoz és ehhez külső finanszírozást keres.

Lízing vagy személyi kölcsön?

A Bank360.hu vizsgálata szerint alternatívát jelenthetnek például a pénzügyi lízingek és a szabad felhasználású banki személyi kölcsönök.

A példában egy 7,4 millió forintos kezdő listaárú járművet szeretnénk venni, és van 4,9 millió forintunk erre. A maradék 2,5 millió forintot viszont külső forrásból oldanánk meg.

A magánszemélyek számára elérhető banki zártvégű pénzügyi lízinghez a kalkuláció alapján a havi törlesztőrészlet fix kamatozás mellett, 4,9 millió forint önerővel, casco nélkül 72 hónapos futamidőre szolgáltatótól függően 42 000 és 54 000 forint között alakul. A teljes visszafizetendő összeg a futamidő végére valamivel kevesebb, mint 3,1 millió forint lesz végül a számítás alapján. A lízingcégek nem egységesek a rendeletben meghatározott THM-plafon  alkalmazásában: egyaránt találkozhatunk a futamidő elejétől végéig tartó piaci kamatozással, és van olyan ajánlat is, ahol az idei év végéig 5,9 százalék a THM, majd emelkedik.

A járványhelyzet előtti időszakhoz képest nagyot változott a személyi kölcsönök piaca: korábban a némileg drágább személyi hitelek rugalmasságuk miatt jelentettek alternatívát autóvásárláshoz. Gyorsan igényelhető és a szabad felhasználás miatt akár a vételár 100 százalékát is kifizethettük hitelből önerő és gépjárműfedezet nélkül, fix kamatozás mellett, az autó pedig a tulajdonunkba kerül.

Ez a rugalmasság most sem tűnt el, miközben a fogyasztási hitelre, tehát a gyorskölcsönökre, személyi hitelekre, hitelkártyákra és áruhitelekre is vonatkozó, már említett THM-plafon miatt, - ami jelenleg 5,9 százalék az idei év végéig - kedvezően alakul a kamatozás. A kalkulációk eredményéből az látszik, hogy tudatos bankválasztás mellett az árkülönbség szinte teljesen eltűnik a két terméktípus között.

A Pénzcentrum kalkulátora szerint a hiányzó 2,5 millió forint az autóvásárláshoz az év végéig akár 41 113 Ft-os, majd januártól 43 498 forintos törlesztőrészlettel érhető el 72 hónapos futamidő mellett. Ehhez nettó 250 000 forintos jövedelem hitelező banknál vezetett bankszámlára történő érkeztetésre van szükség. A teljes visszafizetendő összeg végül itt is közel 3,1 millió forint, azaz szinte megegyező költség mellett már a vásárlás pillanatában a tulajdonunkba kerülhet az autó, amit bármikor továbbértékesíthetünk, ha szükség van rá, ellentétben a lízinggel.

Fontos viszont, hogy a bankok ajánlatait alaposan vizsgáljuk meg a választás előtt. Ahogy a kalkulátorral is kiszámolhatjuk, idén legfeljebb csak néhány száz forint az eltérés a kölcsönök között, de 2021-től már nagyobb eltérések is lehetnek. Attól függően, hogy melyik bankot választjuk, több mint 12 000 Ft-tal is emelkedhet a törlesztőrészlet 2021. januártól. A költségesebb hitelek viszont árban már nem, csak rugalmasságban lehetnek előnyösebbek a lízingnél.

A Bank360.hu felhívja a figyelmet: a pandémia gazdasági következményei miatt a bankok is óvatosabbak a hitelezés terén, főleg a fogyasztási kölcsönöknél. A hitelbírálat során elengedhetetlen, hogy az ügyfél stabil, rendszeres jövedelmet igazoljon és kevésbé kockázatosnak vélt iparágban dolgozzon, hiszen a hitelnek is ez a jövedelem lesz a fedezete. A kölcsönök összehasonlításához és a legfrissebb minimális igénylési feltételek megismeréséhez érdemes hitelkalkulátort használni, hiszen ahogy láthattuk, igen jelentős eltérések lehetnek a havi törlesztőrészletek terén annak ellenére, hogy mindkét banktól 2,5 millió forintot szerettüek volna igényelni elektromos autó vásárlására.

Címkék:
hitel, támogatás, elektromos autó, hitelek, bank360, autóvásárlási támogatás, villanyautók, gyorskölcsönök,