Dugódíj: itt lehetnek a fővárosi zónahatárok

Pénzcentrum2013. augusztus 26. 10:31

Előbb-utóbb meg kell teremteni a dugódíj bevezetésének feltételeit, mert ahhoz továbbra is ragaszkodik az Európai Unió - erősítette meg a főpolgármester. Tarlós István az InfoRádió Aréna című műsorában emlékeztetett: az előző városvezetés a 4-es metró támogatásának kötelező feltételeként bevállalta a dugódíj bevezetését.

Előbb-utóbb meg kell teremteni a dugódíj bevezetésének feltételeit, mert ahhoz továbbra is ragaszkodik az Európai Unió - mondta a főpolgármester. Tarlós István emlékeztetett arra: pillanatnyilag ugyan a parlament által hozott jogszabályok nem teszik lehetővé a díj bevezetését, de miután az előző városvezetés a 4-es metró támogatásának kötelező feltételeként azt bevállalta, meg kell majd valósítani. Várhatóan a különböző körgyűrűk mentén állapítják majd meg a zónahatárokat, és ez érinti majd a tervek szerint a többi között a Róbert Károly körutat és csatlakozó útvonalait is.

Összesen 27 nem csak kifejezetten közlekedési nagyberuházás előkészítésén dolgozik a főváros - közölte a főpolgármester. Tarlós István azt is elmondta: a kormánnyal közösen pályáznak uniós forrásokra a 2014 és 2020 közötti finanszírozási ciklusban.

A főpolgármester szerint a jövő év végéig komoly esély van arra, hogy érezhető változás lesz a 3-as metró felújításában. Tarlós István szakmai, erkölcsi szempontból bűnnek nevezte az elmúlt 20 évben történteket ezen a vonalon, Emlékeztetett arra, hogy a kocsik többsége több mint 40 éves és az elavult pálya miatt jelenleg komoly lassításokkal tudnak csak járni a szerelvények. A négyes metróra utalva megismételte: reményei szerint minden adott ahhoz, hogy március végére elkészüljön a beruházás.

Városházi információk a dugódíjról
Nem akartuk túlhangsúlyozni eddig, hiszen folyamatos a panaszkodás annak érdekében, hogy "ne a múltról beszéljünk", mégis tisztáznunk kell valamit - írta Tarlós István egy korábbi közleményében. Egyesek hétről-hétre heccelik a főváros lakosságát a bevezetésre váró dugódíjjal. Mintha ez a jelenlegi kormány és jelenlegi városvezetés "sarca" volna. Ám nem az a legfontosabb, hogy dugódíj New Yorktól (itt hídpénz) Londonig számos világvárosban van. Hanem az a helyzet, hogy az EU annak idején a 4-es metró pénzügyi támogatásához feltételként írta elő a dugódíj bevezetését. Ezt a feltételt pedig az akkori SZDSZ-MSZP városvezetés szó nélkül elfogadta. Így hát mindentől függetlenül bárkinek be kellene vezetni a dugódíjat, hacsak nem akarná elveszíteni a több mint 180 milliárdnyi uniós támogatást.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Egy másik közleményben a főpolgármester a dugódíjjal kapcsolatos hírekre reagált: "ami pedig a hirtelen jött ötletelést illeti, miszerint Budapest közigazgatási határa legyen a zónahatár, ez a javaslat szakmailag és politikailag kezelhetetlen. Így mindenkinek fizetni kellene, aki átlépi Budapest határát. Az a legkevesebb, hogy ez aztán tényleg egyértelműen vidékellenes, de még a külső kerületek lakótelepeinek lakosságát is igen kedvezőtlenül érintené. Hacsak nem tennénk különbséget agglomerációs, külső kerületi és belvárosi lakosok közt, ami politikailag nem magyarázható. A városhatárokon semmilyen tömegközlekedési eszközre nem lehet átszállni. Duplán kellene kiépíteni a több milliárdba kerülő technikai eszközöket is, ha több zóna lenne."

 

Címkék:
utazás, autó, Budapest, dugó, dugódíj,