Augusztus 31-én véget ér a strandszezon Balatonfűzfőn, szeptember 1-jétől pedig a Föveny és a Tobruk strand területe közparkként lesz látogatható. De mit is jelent ez?
Annak érdekében, hogy ne csak a vásárlásnak örüljünk, hanem hosszútávon is viselhessünk egy-egy darabot, nem árt már vásárlás előtt tájékozódnunk néhány tulajdonságáról. Mit tehetünk azonban, ha már megvan a cipőnk, viszont később kiderül, hogy mégsem volt olyan jó vétel? Mennyi ideig vihetjük vissza? Mikor kinek kell bizonyítania? Milyen szavatossági jogok közül választhat a fogyasztó?
A rendszeres használatú lábbelikhez a tavaszi, őszi, nyári és téli lábbelitípusokat soroljuk, amely az évszakra utaló rendeltetési célt is tükrözi. Amikor tehát lábbelit indulunk vásárolni, gondoljuk végig, hogy milyen évszak van, és milyen célra szánjuk. Később a reklamációnál ennek jelentősége lehet, hisz egy tavaszi cipőt, ha télen viselünk, és az a hóban beázik, tönkremegy, hiába akarunk élni szavatossági jogainkkal, a lábbelit nem rendeltetésének megfelelően használtuk.
Ügyeljünk arra, hogy zárt cipőben ne érjen végig a láb, hisz ez amellett, hogy kényelmetlen lehet, nem megfelelő illeszkedés esetén a lábbeli belső felületének károsodásához is vezethet. A lábbeli élettartamát befolyásolja a viselés mellett a rendszeres ápolás és tisztítás, ezért fontos, hogy a kezelési útmutatóban leírtaknak megfelelően ápoljuk lábbelinket.
Ezen két éven belül a fogyasztó reklamációval élhet, ha a termék a rendeltetésszerű használat és ápolás ellenére is meghibásodik. A reklamációt minden esetben a vásárlás helyén jelenthetjük be a hibás termék és a fizetési bizonylat bemutatásával. Online vásárlás esetén természetesen 14 napon belül indokolás nélkül elállhatunk a szerződéstől.
Cipőméret táblázat ITT!
Először cserével próbálkozz
A minőségi kifogásról a reklamációval egy időben a kereskedőnek jegyzőkönyvet kell felvennie. Hibás teljesítés esetén a fogyasztó kérheti a termék javítását, illetve cseréjét. A csere lehetősége csak akkor korlátozott, ha a termék cseréje lehetetlen (nincs már a szükséges méretben, nem gyártják azt a terméket), vagy ha a csere, aránytalan többletköltséggel járna. Második körben az árleszállítás, vagy elállás közül választhatunk.
A kétéves szavatossági idő a bizonyítás tekintetében megoszlik. Az első 6 hónapban a kereskedőnek kell bizonyítania, hogy a termék hibája fennállt-e már a vásárlás pillanatában is, vagy később - a fogyasztó általi helytelen használat miatt - keletkezett. Fél év után ez azonban már a fogyasztó feladata. Ezt a vizsgálatot a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságnál is kezdeményezheti.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ha a bevizsgáltatást a fogyasztónak kell elvégeztetnie, célszerű a vizsgálat megrendelése előtt a kereskedőtől megérdeklődni, hogy mely bevizsgáló szervezet szakvéleményét fogadja el és érdemes jegyzőkönyvben rögzíteni a vállalkozóval, hogy jogos panasz esetén visszatérítik a bevizsgálás díját, illetve a beszerzett szakvéleményben foglaltaknak megfelelően fognak eljárni a minőségi kifogás intézése során.
Amennyiben minőségi kifogásunkat illetően nem sikerül megegyezésre jutni a kereskedővel, reklamációs jogainkat peres úton, illetve a Békéltető Testület segítségével érvényesíttethetjük.
Figyelmeztetést adott ki a hatóság: semmiképp se használd fel, ha te is vettél ebből az olívaolajból
Termékvisszahívást rendeltek el egy Magyarországon is forgalomba került olívaolajnál, miután a megengedett határértéket meghaladó ásványolaj-eredetű aromás szénhidrogéneket mutattak ki benne.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







