A drágulás elsősorban a memóriamodulokat érinti, és várhatóan kiterjed a laptopokra, konzolokra és okostelefonokra is.
Érdekes jelenségnek lehettek szem-és fültanú mai reggel azok, akik Budapesten a Nagyvárad-téri aluljáróban közlekedtek.
Különös képpel találkozhatott az, aki ma reggel Budapesten a Nagyvárad-téri aluljárón ment keresztül. Az aluljáróban láthatóan engedély nélküli árusok kínálták portékájukat - leginkább zöldséget, mézédes narancsot.
Az árusokat nem csak a térfigyelő kamerák nem zavarták, hanem az sem, hogy néhány lépésnyire tőlük, a metró bejáratánál közterület-felügyelők, sőt, rendőrök dolgoztak: a metróból kijövő utasok jegyét, bérletét vizsgáló ellenőrök munkáját támogatták.

Amint az képeinken is látszik, a rendőröket, közterület-felügyelőket sem zavarták a tőlük néhány méterre dolgozó illegális árusok. A kofák ugyanakkor nemhogy nem ijedtek meg a hatóságtól, hanem fennhangon kínálták az arra járóknak ismereten eredetű élelmiszereiket. Meglehetősen nehezen elképzelhető, hogy a rendőrök, közterület-felügyelők ne látták, ne hallották volna az engedéllyel minden bizonnyal nem rendelkező árusokat, ugyanakkor láthatóan nem foglalkoztak velük, nem igazoltatták őket, nem indítottak ellenük eljárást.

A Pénzcentrum.hu megkereste az ügyben a Fővárosi Közterület-Felügyeletet, a Budapesti Rendőr-főkapitányságot is: kíváncsiak voltunk arra, hogy lehet, hogy munkatársaikat nem zavarták ezek az árusok, miért nem kezdeményeztek eljárást velük szemben. A fejleményekről természetesen tájékoztatni fogjuk olvasóinkat, hamarosan bővebben is foglalkozunk az illegális árusítás témájával.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








