11 °C Budapest

Lebuktak a boltosok: a nyári leértékeléseken is trükköznek

2013. június 25. 05:34

Néhány évvel ezelőtt augusztusig kellett várni a nyári ruházati leárazásokra, mára azonban - az átalakuló vásárlási szokások miatt - megváltozott a helyzet. Az elmúlt hetekben ugyanis már megjelentek a leértékeléseket jelző táblák a bevásárlóközpontokban, a kereskedők a tavaszi/nyári kollekciók számottevő részét akciós áron kínálják. Vannak azonban olyanok is, akik irreálisan magas engedményekkel csalogatják be a vevőket.

Látványosan korán érkeztek idén a nyári leértékelések. A bevásárlóközpontokban már június közepén megjelentek az árleszállítást jelző "SALE" feliratok, a boltosok fokozatosan egyre több terméket kínálnak akciós áron.

Korábban ezek a leértékelések csak július végén - augusztus elején indultak be, a megváltozott fogyasztói szokásokat jelzi, hogy hónapokkal kell előrehozni az árleszállításokat - mondta el a Pénzcentrum.hu-nak egy, a ruházati piacot közelről ismerő forrás. A vevőket szinte már csak az akciókkal lehet becsábítani a butikokba, kimondottan igénylik, hogy valamilyen kedvezményt (például egyet fizet, kettőt kap) nyújtsanak számukra.

Ezt viszont sokan ki is használják - állítja informátorunk - aki szerint azok a boltok, amelyek már most 70-80 százalékos árengedményt kínálnak, szinte biztosan felpumpálták az árakat az akció előtti napokban, az így kozmetikázott kedvezmények pedig értelemszerűen sokkal nagyobb vonzerőt jelentek a vásárlók számára. Reálisan az ilyen nagy arányú akciókra csak akkor kerülhetne sor, amikor a készlet jelentős része már elfogyott (például augusztusban).

Úgy tudjuk, a kereskedők arra készülnek, hogy a nyár végéig elhúzzák a vevőket az üzletekbe csábító kedvezményes időszakot: a nyári szünet miatt sok tinédzser vásárol ilyenkor, vannak, akik a nyaralásra vesznek új ruhákat, sok szülő pedig már most bevásárol a következő tanévhez szükséges utcai-és sportruházatból. Az sem elhanyagolható tény, hogy vannak, akik a kánikula elől a légkondicionált bevásárlóközpontokban keresnek menedéket. A nagyobb forgalom általában a hónapok elején, a fizetésnapok után jelentkezik.

A helyzet ellentmondásosságát jól mutatja, hogy több boltban már most, júniusban megjelent az őszi kollekció: a kereskedők ugyanis azzal számolnak, hogy az akciós cikkekre vadászó vásárlók könnyebben elcsábulnak egy-egy drágább ruha vagy cipő láttán is.

Mit érdemes ilyenkor venni?

A Pénzcentrum.hu a budapesti plázákban azt tapasztalta, hogy a legnagyobb akciókat az alsóneműket forgalmazó üzletek kínálják: komoly kedvezménnyel is vásárolhatunk minőségi alsóneműket, zoknikat, fürdőruhákat. Érdemes most vásárolni nyaralási kellékeket: a rövidnadrág, a szoknya, a fürdőruha mellett a strandpapucsok is hétről-hétre olcsóbbak lesznek, még a legdrágább márkákat is nagy kedvezménnyel vehetjük meg. A szezonális termékek közül a (márkás) napszemüvegeknél is szép számmal találhatunk olcsó darabokat - igaz, a nevesebb gyártók termékei így is 10-15 ezer forintnál kezdődnek.


Aki cipőt szeretne venni, az se habozzon: valószínűleg alig akad a fővárosi bevásárlóközpontokban olyan cipőszaküzlet, ahol ne kínálnának legalább 15-20 százalékkal olcsóbban lábbeliket, köztük szezonális vékony cipőket, papucsokat.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ha van egy kis megtakarított pénzünk, kezdjünk el most vásárolni az őszi szezonra, vagy épp a következő tanévre. Kimondottan olcsón vehetünk például (farmer)nadrágokat, ingeket, vékonyabb pulóvereket, vagy épp átmeneti kabátot - akár gyerekméretben is. Több helyen láttunk jó minőségű pamutpólókat, amelyekhez már 1800-2500 forintért is hozzájuthatunk.

Az érettségi és ballagási szezon lecsengésével olcsóbbak lettek az alkalmi ruhák, az öltönyök és nyakkendők (érdemes most vásárolni a nyári esküvőkre), de több ékszerbolt is kedvezményes árakat kínál.

Fontos tudni: az akciós termékre is van garancia!

Sokszor találkozhatunk azzal a kereskedői reakcióval, mely szerint akciós terméket nem váltanak vissza, nem cserélnek. Fontos tudnunk, hogy akciós termék esetén is ugyanazon jogokkal rendelkezünk, mintha nem leértékelt terméket vettünk volna. Azaz megilletnek bennünket a szavatossági, jótállási jogaink, függetlenül az árcsökkenéstől, mely meglehetősen gyakori karácsony táján. Mindez alól egyetlen kivétel van: ha azért akciós az áru, mert valamilyen hibája van, és ezt a vásárláskor a tudomásunkra hozzák, ezen hiba miatt nem reklamálhatunk.

Szintén gyakorta találkozunk azzal a kereskedői módszerrel, melynek értelmében a hibás termék javítása, vagy ugyanolyan árura történő cseréje helyett egy másik, hasonló árucikket ajánlanak fel részünkre, akár plusz ráfordítás nélkül, akár további ráfizetés mellett. Azaz levásárolhatjuk a hibás termék árát, akár egy kapott kupon, vagy bón segítségével. Természetesen elfogadhatjuk ezen felkínált lehetőséget, de nem kötelezhet bennünket a kereskedő a levásárlásra, azt nem vagyunk kötelesek elfogadni, és ragaszkodhatunk szavatossági, jótállási jogainkhoz.

Azt is tudnunk kell, hogy tartós fogyasztási cikk esetén - melynek körét jogszabály határozza meg, ide tartoznak tipikusan a műszaki, háztartási cikkek többek között -, ha a vásárlástól számított három munkanapon belül élünk hibás termék miatt csereigénnyel, úgy nem hivatkozhat a kereskedő arra, hogy az esetleges aránytalan többletköltség miatt inkább javítja csere helyett a terméket. Végül, de nem utolsó sorban nagyon fontos: vásárlás előtt alaposan tájékozódjunk az egyes termékekről és lehetőségeinkről. Ha pedig hibásnak minősül az áru, ne féljünk élni lehetőségeinkkel, merjük jogainkat érvényesíteni.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm