Így szabályozza a kormány a bankkártyákat A Portfolio.hu birtokába került az a Matolcsy György által is jóváhagyott NGM-es előterjesztés, amely a bankközi jutalékok új szabályozásáról szól. Ebből kiderül: a nemzetközi interchange díjak átlagos szintjében rögzítenék a hazai kártyás tranzakciók után fizetendő jutalékot. A lépéssel a bankközi jutalékok mértékét kívánják csökkenteni, mert az indoklás szerint a jutalék szintje "nagy mértékben akadályozza a készpénzhasználat visszaszorítását". Ez a kereskedőknek jó hír, ugyanakkor a bankszektor bevételei összességében csökkenhetnek. A kormány két héten belül tárgyal a tervezetről, amelynek elfogadása pontot tehet a hazai bankkártyacsata végére, ugyanis lényegében megszűnne a Visa és a MasterCard jutalékai közötti különbség.
Miről szól az előterjesztés?
A kormányzat a bankközi jutalékokkal kapcsolatban már hetekkel ezelőtt konkrét lépéseket tervezett tenni. A birtokunkba került, egyelőre nem nyilvános előterjesztés szerint a hazai bankközi jutalékok szintjét a nemzetközi interchange díjak átlagos féléves szintjében rögzítenék. Az előterjesztés szerint tehát a pénzforgalmi szolgáltatók Magyarországon nem használhatnak magasabb díjakat a nemzetközi díjaknál.
A magyarországi interchange díjak tarthatatlanságára az utóbbi időben a Visa esetleges kivonulásának (itteni irodájának bezárásának) híre hívta fel a figyelmet, viszont az előterjesztésben szereplő jutalékokra vonatkozó jogszabályokon történő változtatásokat az Európai Parlament és az Európai Tanács 2012. július 4-ei rendelete is szükségessé tette (a rendelet és a hazai szabályozás jogharmonizációja miatt). Az uniós rendelet megengedi a tagállamoknak többletszabályok alkalmazását a központi szerződő felekre vonatkozó szabályok esetében.
A tervezetet elvileg március 13-án tárgyalja majd a kormány, az előzetes szakmai egyeztetése azonban már lezajlott, vagyis vélhetően elfogadják majd az előterjesztést. A közigazgatási egyeztetés keretin belül a KELER KSZF Zrt., az MNB, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, a PSZÁF tett érdemi észrevételeket, melyek átvezetésre kerültek. A törvénytervezet törvényjavaslatként történő benyújtásakor a javaslat sürgős kihirdetése lesz indokolt, vagyis a szabályok gyors elfogadása várható, ugyanis az uniós rendelet már tavaly augusztus 16-án hatályba lépett.
A módosítások a jogharmonizáció első fázisát jelentik, a későbbiekben további jogszabály-módosítások várhatóak az Európai Bizottság által megjelentetett egyéb részletszabályok függvényében. Az engedélyezési eljárást a hatályos jogszabályok szerint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) mint főhatóság, és a Magyar Nemzeti Bank mint szakhatóság végzi el.
Magasak a hazai bankközi jutalékok
A tervezetben az NGM kifejti, hogy a törvény módosítását a rendelettel való összhang megteremtésén kívül a hazai kártyaelfogadó hálózat uniós átlaghoz képest alulfejlett szintje indokolja, az elfogadóhelyek lakossághoz viszonyított aránya az egyik legalacsonyabb a régióban. Ez szerintük komoly mértékben akadályozza a készpénzhasználat visszaszorítását, amelyet többek között a bankközi jutalékok magas szintje is hátráltat. Igaz, a POS terminálok számában már az elmúlt években is növekvő tendencia látható, jelenleg körülbelül 80 ezer terminál működik Magyarországon.
Az elfogadói hálózat bővítését több fontos lépéssel támogatná az MNB. A kereskedők a POS terminálokat általában bérlik az elfogadást biztosító pénzforgalmi szolgáltatótól, ez a díj beépül a kereskedői jutalékba, amely a kisebb kereskedők részére jelentős terhet jelenhet. Ezért a terminálok megvásárlására támogatás nyújtása lenne célszerű, erre a célra európai uniós források felhasználását lehetne elkülöníteni. A forráselosztást a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által kiírt pályázaton keresztül történhetne. Egy másik megoldás a piaci és esetleg állami szereplők közös finanszírozásában megvalósuló támogatási program lehetne (erre a célra a MasterCard 1 millió eurót fel is ajánlott, a program végül nem indult el), illetve felmerült a kereskedők törvényi kötelezése a bankkártya elfogadásra egy bizonyos összeghatár felett.
Forrás: MNB, Portfolio.hu
Hogyan érinti a lépés a kártyatársaságokat?
Ha az előterjesztésben szereplő lépéseket a kormány elfogadja, az minden bizonnyal csökkenti a Visa és a MasterCard bankközi jutalék szintjei közötti különbségeket. Jelenleg átlagosan körülbelül 0,4 százalékos a különbség a két vállalat belföldi kártyás tranzakciói után számított bankközi jutalékainak szintje között, azonban a nemzetközi jutalékok tekintetében nagyjából azonos, a tranzakciók értékére vetítve 0,2 százalék körüli díjakkal rendelkeznek.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ezzel megszűnne az a Visa által piactorzulásként értékelt helyzet, amely szerintük az interchange különbségből ered. A vállalatok kártyáinak kibocsátásáért folyó versenyben a magasabb bankközi jutalék ugyanis jelentős előnyt biztosíthat a vállalatoknak, azonban a szabályozás most ezt minimálisra csökkenti.
Az alacsonyabb bankközi jutalék összességében indirekt módon a bankszektor bevételeit csökkenti, ezzel a kártyatársaságok által beszedhető díjak is alacsonyabbá válhatnak. Ennek oka, hogy a kártyaelfogadó bankok a kereskedői díjakba építve szedik be a jutalékot, és utalják tovább a kibocsátóknak, vagyis a kereskedőkre hárítják át ezt a költséget. A kereskedők pedig jórészt tovább hárítják a díjat fogyasztókra.
Ezzel megszűnne az a Visa által piactorzulásként értékelt helyzet, amely szerintük az interchange különbségből ered. A vállalatok kártyáinak kibocsátásáért folyó versenyben a magasabb bankközi jutalék ugyanis jelentős előnyt biztosíthat a vállalatoknak, azonban a szabályozás most ezt minimálisra csökkenti.
Az alacsonyabb bankközi jutalék összességében indirekt módon a bankszektor bevételeit csökkenti, ezzel a kártyatársaságok által beszedhető díjak is alacsonyabbá válhatnak. Ennek oka, hogy a kártyaelfogadó bankok a kereskedői díjakba építve szedik be a jutalékot, és utalják tovább a kibocsátóknak, vagyis a kereskedőkre hárítják át ezt a költséget. A kereskedők pedig jórészt tovább hárítják a díjat fogyasztókra.
A fizetésikártya-rendszer működése
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Döbbenetes sebességkorlátozás egy úton, oda 50, vissza 70 km/h
- Különleges toplistára került fel a magyar főváros
- Nincs kétség, hogyan süketült meg Beethoven
- A TikTok borsot törhet a YouTube orra alá
- A világ 10 legunalmasabb városa közül az egyik kimondottan közel van
- Látszik, hogy meddig kell felhőszakadásokra számítani