A MasterCard kártyatársaság magyar idő szerint kedden hajnalban jelentette be új, több szempontból is nyitott üzleti modellen alapuló szolgáltatásának bevezetését, a kártyacég azt ígéri, hogy az új megoldásban egyesíti a bolti, a mobilos és az internetes fizetéseket.
A MasterCard az MTI-hez eljuttatott közleményében ismerteti: a PayPass Tárca néven bemutatott rendszer nem csupán MasterCard vagy Maestro, de más típusú, például Visa, illetve Amex fizetési kártyákat is elfogad majd, és integrálni képes más létező vagy majd a jövőben létrejövő mobiltárcákat is.
A közlemény idézi Hemberger Andrást, a MasterCard üzleti vezetőjét, aki elmondta: a PayPass Tárca valójában egy fizetési keretrendszer, amelybe a jelenleg elképzelhető "legnagyobb szabadsággal" csatlakozhatnak a felhasználók, a partnerek, a szolgáltatók, a bankok és a kereskedők.
A nyitott rendszer képes lehet megvalósítani azt az elképzelést, hogy a felhasználó számtalan bankkártya, pontgyűjtő és más fizetési plasztik helyett egyetlen eszközzel fizethessen az interneten a mobiltelefonján vagy akár az áruházban.
A MasterCard a PayPass Tárca szolgáltatásához új elfogadói rendszert is kiépít, amelynek alapja a ma már világszerte több százezer, a kártyát csupán közelítésre elfogadó PayPass hálózat, illetve a MasterCard és a Maestro kártyák internetes jelenléte.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A közlemény szerint az American Airlines légitársaság és a Barnes & Noble webáruház elsőként helyezi el a PayPass Online elfogadást jelző gombot a fizetési weboldalukon, az American Airlines pedig mobil alkalmazásába is integrálja a PayPass Tárcát - olvasható a közleményben.
A szolgáltatás elsőként az internetes fizetési szolgáltatással indul 2012 harmadik negyedévében az Egyesült Államokban, Kanadában, Ausztráliában és Nagy Britanniában.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Szép ajándékot kapott Lisztes Krisztián a búcsúmeccsén
- Szergej Lavrov kimondta, amit egyetlen ukrán sem akar hallani, de a Nyugat sem
- Túl van az életveszélyen a szerdán meglőtt szlovák kormányfő - a nap hírei
- Drámai fotók a letarolt kishajóról, újabb részletek az eltűnt magyar fiatalokról
- Vége az extrém drágulásnak, erős nyári balatoni szezon jöhet
- Segélyeken spórolnának a németek, ez fájna az ukránoknak