Eltűnhetnek az olcsó szeszesitalok a boltok polcairól. A Népszabadság értesülései szerint a gyártók így próbálnak meg harcolni a kommersz italok piacán november elsején hatályba lépett ötvenszázalékos jövedékiadó-emelés ellen.
A törvénymódosítás alapján november elsejével ötven százalékkal emelkedett az aromás szeszes italok jövedéki adója. A vállalkozások most "alternatív megoldásokat" keresnek, amelyek nyomán a hazai boltok pultjairól akár teljesen el is tűnhetnek a kevésbé tehetős fogyasztók által keresett, a pálinkatörvény 2002-es hatálybalépése óta külön kategóriába sorolt "szeszes italok".
Az egyik legnagyobb hazai szeszgyártó például csökkenti egyes ízesített szeszes italok alkoholtartalmát, amivel lényegében a korábbihoz hasonló árszinten tudja kínálni a változatlan elnevezésű termékeit. Ugyanakkor a változás lényegében azt jelenti majd, hogy azonos árért kevesebb alkoholtartalomhoz jut majd a fogyasztó.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Minden bejelentés számít a gyermekek online bántalmazása elleni harcban
- Átlagosan négy és fél polgármester közül választhatnak a budapestiek
- Japán filmek és sorozatok érkeznek házhoz ingyenesen
- Csoportgyőztesként negyeddöntős a női válogatott
- Eszméleténél van, de továbbra is súlyos a szlovák kormányfő állapota – a nap hírei
- Lengyelország „áthatolhatatlanná” teszi a határait, 2,5 milliárd dollárból