Az Orangeways busztársaság saját neve alatt futó energiaitalt dob piacra - írja a Népszabadság.
A lap szerint a vállalat vezetői már megegyeztek hazai és külföldi viszonteladókkal, így a cég termékei már a napokban megjelennek több meghatározó kereskedelmi láncban.
Kovács Miklós, az Orangeways Zrt. vezérigazgatója a Népszabadságnak elmondta: a chipsadó miatt várható többletterhek ugyan vélhetően megnehezítik a helyzetüket, ennek ellenére nincs lehetőségük arra, hogy ezeket áthárítsák a fogyasztóikra.
Stratégiai döntés volt, hogy új területen jelenjenek meg, ezzel erősítve az Orangeways márkát.
Mint arról korábban beszáámoltunk, a szeptembertől érvényes termékadó mértéke energiaitaloknál 250 forint literenként. Az adót a terméket belföldön első alkalommal értékesítő személynek vagy szervezetnek, vagyis a termék gyártójának, külföldi termék esetén pedig az azt belföldön elsőként értékesítőnek kell megfizetnie.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Minden bejelentés számít a gyermekek online bántalmazása elleni harcban
- Átlagosan négy és fél polgármester közül választhatnak a budapestiek
- Japán filmek és sorozatok érkeznek házhoz ingyenesen
- Csoportgyőztesként negyeddöntős a női válogatott
- Eszméleténél van, de továbbra is súlyos a szlovák kormányfő állapota – a nap hírei
- Lengyelország „áthatolhatatlanná” teszi a határait, 2,5 milliárd dollárból