Mintegy kétszáz ember gyűlt össze péntek este a Pest megyei Abonyban azon a demonstráción, melyet a város központjában tervezett áruház felépítése ellen szerveztek. A Lidl nem tudott a tüntetésről.
A rendezvény szónokai és a megjelent érdeklődők részben a 16 ezer lakosú település központjában állt patinás, városképi jelentőségű épület, a hajdani Petőfi Sándor Művelődési Otthon lebontása miatt emelték fel szavukat. Mondván, korábban a felszámolás helyett az ingatlan felújítását ígérték az illetékesek.
Van, ahonnan lelép az Aldi: tőlünk is menekülnek majd az üzletláncok? Kattints!
Ezzel szemben az évekkel ezelőtt az egyháznak visszaadott területen jelenleg egy Lidl áruház építését tervezik, amely a szónokok szerint tovább növelné Abony teherforgalmát és rontaná a városképet. Ráadásul a tisztán külföldi tulajdonú vállalkozás csökkentené a helyi kiskereskedők talpon maradásának esélyeit, növelve ezzel a település multikkal szembeni kiszolgáltatottságát és egyébként is magas munkanélküliségét.
Nagyobb térképre váltás
A Lidl Magyarország Bt. azt állítja, nem tudott az építkezés ellen tervezett tüntetésről. A cég a Magyar Hírlapnak az alábbi tájékoztatást adta: "A tulajdonunkat képező abonyi ingatlan bontási munkálatai és a terület rendezése folyamatban van, a projekt előkészítése azonban hosszabb időt igényel, arról bővebb tájékoztatást egyelőre nem áll módunkban közölni."
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A kisváros ráadásul Szolnokhoz meglehetősen közel található, így a nagyobb üzletláncok abonyi vásárlóközönsége eddig is kedvére válogathatott hiper-és szupermarketek között.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- "Mindenkit be kell fogadni" - mondta a pápa
- Ukrajna ismét drónzuhatagra ébredt
- Már Japánban is támadnak a medvék
- Marilyn Monroe-tól Billie Eilishig – Dívák és Ikonok a Magyar Zene Házában
- Győrben lesújtott a három csapás szabálya, életfogytiglant kapott egy pedofil
- Több tucat kilométerrel lejjebb találták meg a hajóbaleset áldozatait a Dunában