Magyarországon is egyre több az internetes áruház és évről évre többen veszik igénybe ezek szolgáltatásait. A MasterCard legfrissebb kutatásának célja az volt, hogy feltárja, milyen arányban élnek a magyar kártyabirtokosok az internetes fizetés lehetőségével, és milyen arányban használnak más fizetési eszközöket - például banki átutalást, postai utánvétet - amikor az interneten vásárolnak.
A 2009. nyarán végzett, ezer internetező, bankkártya birtokos megkérdezésével végzett felmérés kimutatta, hogy míg a válaszadók többsége mára túlesett az online vásárlás tűzkeresztségén, közel sem mindegyikük használja bankkártyáját a számla rendezéséhez. A bankkártyával rendelkező internetezők 72%-a rendelt már árucikket, szolgáltatást az interneten, ám ennek a csoportnak csupán harmada rendezte már bankkártyával a számla ellenértékét, tehát a teljes bankkártyával rendelkező, internetező közösség 23%-a tekinthető online kártyahasználónak.
A felmérésből kiderül, hogy míg az internetes áruházak ügyfelei nagyon sokfélék, a kártyával online fizetők elsősorban a fővárosi, iskolázott rétegekből kerülnek ki. Ezen belül is felülreprezentáltak a férfiak: míg a nők csupán 25%-ban, a férfiak 75%-ban képviseltetik magukat ebben a csoportban.
Az online fizetők többet költenek, mint azok, akik csak rendelnek a világhálón: míg a kártyát interneten használók átlagosan 10 100 forintot költenek egy-egy vásárlás alkalmával, addig a más fizetési módot igénybe vevő (üzletben, utánvétel) válaszadók átlagosan ennek csaknem feléért, mindössze 5 800 forint értékben vásároltak.
A kutatásból kiderül az is, hogy a válaszadók még nincsenek meggyőződve arról, hogy az internetes kártyás fizetés biztonságos, hiszen 61%-uk 5 pontból csupán három vagy annál kevesebb pontot adott ennek a fizetési formának. Ugyanakkor a MasterCard kutatásából kiderül, a bizalmatlanság nem a válaszadók saját negatív tapasztalata miatt alakult ki, inkább a fizetési módokkal szembeni tájékozatlanság valamint különböző "elrettentő" történetek eredménye.
Például arra a kérdésre, hogy "Tud-e Ön arról, hogy az interneten bankkártyával történő fizetés pillanatában a kereskedő honlapjáról átnavigál egy bank honlapjára, így Ön fizetéskor nem a kereskedőnek, hanem a banknak adja meg a személyes adatait?" a válaszadók 71 %-a nyilatkozta, hogy nem tudja, jóllehet azt is bevallották, hogy ez az információ nagyban növeli a biztonságérzetüket.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A beszélgetések során fény derült arra is, hogy a válaszadók szívesen kipróbálnák a fokozott biztonsági eszközökkel ellátott kártyákat, mint például a virtuális kártyát egyszer használatos kártyaszámmal, illetve a meghatározott kerettel működő online fizetésre kiállított kártyát.
A kutatás vizsgálta az internetes vásárlás motivációját is. A legtöbben (50%) jobb vételi árat remélnek az interneten, az összes további motivációs szempont ugyanakkor a kényelemhez köthető. Ezek szerint az internetes vásárlás leginkább azért vonzó, mert otthonról végezhető, nincs időhöz kötve, gyorsabb, mint az üzletben, nincsenek más vásárlók, eladók és nem utolsó sorban a Magyarországon nem kapható termékeket is meg lehet vásárolni.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Minden bejelentés számít a gyermekek online bántalmazása elleni harcban
- Átlagosan négy és fél polgármester közül választhatnak a budapestiek
- Japán filmek és sorozatok érkeznek házhoz ingyenesen
- Csoportgyőztesként negyeddöntős a női válogatott
- Eszméleténél van, de továbbra is súlyos a szlovák kormányfő állapota – a nap hírei
- Lengyelország „áthatolhatatlanná” teszi a határait, 2,5 milliárd dollárból