Rendkívüli akcióba kezdett egy brit hipermarket-lánc: a tanév zárultával ugyanis különlegesen olcsón adják a vágott virágokat, így a diákok gazdaságos csokrokat adhatnak tanáraiknak.
Egészen elképesztő módon használják ki a hétköznapi aktualitásokat a brit áruházláncok. Mint arról nemrég beszámoltunk, a Tesco például azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a válság hatására keresettebbek az alsóneműk, így olcsó, de minőségi bugyikat és melltartókat árul: Szex és Tesco: olcsó, de csábító - képek
Egyik legnagyobb konkurense - a magyar piactól egyelőre távolmaradó- ASDA azt használja ki, hogy a napokban ér véget a szigetországban a tanév. Ilyenkor pedig sok diák és szülő úgy érzi, illik virágcsokorral köszönteni valamely tanárát.
Nos, az ASDA lecsapott erre a lehetőségre: a britek szemében nevetségesnek számító 1 fontos összegért, azaz mintegy 319 forintért kínálnak virágcsokrokat. Az üzletlánc szerint a vágott virágok 5 napig biztosan nem száradnak el.
A virágok jól példázzák a globális gazdaság működését, hiszen Kenyából, Kolumbiából és Hollandiából származnak. A magas szállítási költségek miatt valószínűsíthető, hogy magasabb a beszerezési áruk, mint amennyiért eladják őket, de vevőcsalogatónak így is tökéletesen megfelelnek.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az aktualitást az ASDA mellett a Tesco is kihasználja, igaz, ott egy csokor virág 1,78 fontba, azaz 568 forintba kerül.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Gázkazánok betiltása az EU-ban: 15 tagállam sürgeti a folyamatot
- Másfél másodpercet vert saját világrekordjára a 17 éves csodaúszó
- Rekord: fél száz jelölt verseng hat képviselői helyért Tiszaburán
- Üzent az észak-koreai vezető befolyásos húga a nyugatnak
- Lelőtték a férfit, aki fel akart gyújtani egy zsinagógát
- Már több mint tizenkétezer magyar jelezte, nem itthon szavazna