Júniusban a tavaly október óta tartó zuhanás, majd az áprilisi stagnálás után második hónapja emelkedett a GKI-konjunktúraindex szezonális hatásoktól megtisztított értéke. A GKI Gazdaságkutató Zrt. (www.gki.hu) által - az Európai Unió támogatásával - készített felmérés szerint az üzleti szféra és a fogyasztók várakozása egyaránt idei legkedvezőbb - bár továbbra is nagyon pesszimista - értékét vette fel.
Az ipari bizalmi index már harmadik egymást követő hónapban emelkedett. Jobb lett az elmúlt időszak termelésének, a következő időszak kilátásainak és a rendelésállománynak - ezen belül az exportrendeléseknek is - a megítélése. Hosszú idő óta először emelkedett az építőipari bizalmi index. Az elmúlt három hónap termelési színvonalát és a rendelésállományt is jobbnak látták a válaszolók.
Az iparihoz hasonlóan a kereskedelmi bizalmi index értéke is harmadik hónapja emelkedik. Júniusban a rendelések várható alakulását számottevően, az eladási pozíciót enyhén kedvezőbbnek látták a cégek az előző hónaphoz képest, miközben a készletszint megítélése nem változott. A szolgáltatói bizalmi index viszont a májusi számottevő növekedés után ismét enyhén visszaesett, legnagyobb mértékben az üzletmenet megítélése romlott.
Az ipari cégek lényegében nem számítottak árváltozásra, az építőipariak a korábbinál kisebb arányban készültek árcsökkentésre. A kereskedelemben és a lakosság körében pedig - nyilván az adóemelések hatására - jelentősen megemelkedett a várt áremelkedés mértéke. A foglalkoztatási szándék az iparban és az építőiparban erősödött, a szolgáltatók körében gyengült. A lakosság körében pedig jelentősen csökkent a munkanélküliségtől való félelem. A magyar gazdaság kilátásainak megítélése az iparban, a kereskedelemben és a lakosság körében javult, az építőiparban és a szolgáltatói szférában romlott.
A májusi fordulópont után júniusban ismét érezhetően nőtt a GKI fogyasztói bizalmi indexének értéke. Így valamivel kedvezőbb - pontosabban kevésbé pesszimista - lett a lakosság saját pénzügyi helyzetére és rövidtávú megtakarítási képességére vonatkozó véleménye.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Kedden megrohanhatják a kormányablakokat a mobilosok
- Dárdai Pál kínos utolsó meccse a Hertha kispadján
- Megállíthatatlanok az oroszok, nagy bajban az ukrán hadsereg
- Dübörög a bevásárlóturizmus a szlovák határ közelében, pünkösdhétfőn jöhet a csúcs
- Sejtik, hogy kik lehetnek a dunai tragédia áldozatai
- A száguldó holland visszatért