2,75 millió dollárba, vagyis több mint 595 millió forintba kerül a világ legdrágább pezsgőjének titulált, 12 literes salmanazar, melyet Leon Verres divatdiktátor cége dobott piacra.
A "Le Billionaire Champagne" névre keresztelt pezsgőre közel három évet kellett várniuk a Leon Verres Luxury Group törzsvásárlóinak, mely a világ legdrágább Salmanazarja (ez a 9 literes pezsgőspalack méret elnevezése).
Verres nem csak a belbecsre, de a külcsínre is sokat adott, a palackot ugyanis több száz apró gyémánt borítja, melyből összesen ötöd dobnak piacra. Nem sok esély van azonban már hozzájutni a különleges italhoz, ugyanis az öt palackból négyet már lefoglaltak maguknak, orosz, kínai és dubai milliárdosok, így már csak egy üveg vár gazdára.
Ezt az utolsó palackot világkörüli turnéra is viszik, majd végül árverésre bocsátják, és az abból befolyt bevételt jótékonysági célokra fordítják.
Persze Verres jó üzletember lévén nem csak ebből az öt üvegből próbál hasznot húzni. A kisebb pénztárcával rendelkezők számára is elkészítette pezsgőjét, A "Le Billionaire Champagne" 0,75 literes verzióját, amely 2750 dollárba (595 ezer forint) kerül majd.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- "Mindenre emlékszik" - Peter Pellegrini Robert Ficónál járt a kórházban
- Nagy Márton: agresszív protekcionizmussal nem érhetünk célba
- Nem kis veszteség, lelőhettek egy amerikai szuperdrónt
- Szijjártó Péter felhívta szlovák „régi jó barátját”
- Kórházba került Jordán Tamás
- Csillapítás – „Száz napos békére” tesz kísérletet Szlovákia