Az általános és középiskolás diákok számára Ki lesz a zöldebb? címmel környezetvédelmi versenyt hirdet öt városban (Ajkán, Kaposvárott, Salgótarjánban, Siófokon és Szegeden) a Tesco. A hulladék-visszaváltó verseny március 6-án indul, az eredményhirdetésre 2009. április 22-én kerül sor. A legszorgalmasabb nebulók akár félmillió forintos osztálykirándulás támogatást is nyerhetnek, de a második és harmadik helyezett osztályok is több százezer forintot fordíthatnak kirándulásukra.
2009 januárjában a Tesco-Global Áruházak Zrt. számos áruházában bevezette a használt PET és alumínium palackok pénzért történő visszaváltását, amely lépés a nagyszabású környezetvédelmi politikájának egyik fontos állomása. E rendszer célja, hogy támogassa vásárlói környezettudatos magatartását, ily módon elősegítve a környezeti terhelés, hulladékhalmok csökkentését.
A hulladék-visszaváltó verseny célja egyfelől a visszaváltó program a fiatal korosztály számára való kiterjesztése, hiszen az általános és középiskolás tanulók életkorukat tekintve rendkívül fogékonyak a jó példák befogadására, elsajátítására, másfelől pedig a szorgalmas osztályok diákjai számára egy felhőtlen és jól megérdemelt osztálykirándulás lehetőségének megteremtése.
A verseny lényege abban rejlik, hogy a diákok az összegyűjtött PET palackok és alumíniumdobozok a kiválasztott városok áruházaiban való visszaváltásával bónokat gyűjthetnek, 100 PET és 50 alumínium palackonként egyet-egyet. A kapott blokkok természetesen le is vásárolhatóak! A www.ecotesco.hu honlap "Suli-Játék" menüpontja alatt előzetes regisztráció után, a bónokat a kapott kóddal együtt érvényesítve, az öt város áruházainak vevőszolgálati gyűjtőládájába kell bedobni. A játék 2009. április 16-án zárul.
"Március 7-én a Ki lesz a zöldebb? verseny kapcsán egy zöld Road show kerül megrendezésre Szegeden, ahol az érdeklődők számos, játékos és szórakoztató program mellett, testközelből is megismerkedhetnek a Tesco a Természetért programjaival, illetve a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos kezdeményezéseinkkel. Minden érdeklődőt szeretettel várunk", mondta el Hackl Mónika, a Tesco kommunikációs vezetője.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Lopják a wifidet? Ezek az árulkodó jelek és megoldások
- A móri gyilkossághoz kötik a csepeli TEK-akciót
- Észre sem vette a rolleres kislányt a sofőr – videó
- Gázszámlapara - fontos határnapon vagyunk túl, május 17-e volt az utolsó "fűtéses" nap
- Ugrik egy kedvelt funkció bizonyos androidos készülékeken
- Csapadékkal felvértezve támadnak a gomolyfelhők